Lakott területre zuhant a Voepass légitársaság Sao Paulóba tartó ATR-72-500-asa, a fedélzeten tartózkodó 58 utas és 4 fős személyzet életét veszítette.
A PS-VPB lajstromjelű repülőgép a légitársaság PTB 2283-as számú járatát teljesítette a brazíliai Cascavelből a Sao Pauló-i Guarulhos nemzetközi repülőtérre. Fedélzetén 58 utas és 4 fős személyzet tartózkodott az ASN adatlapja szerint.
Az ATR-72-es személyzete a célrepülőtér megközelítésének megkezdése után elveszítette az irányítást a repülőgép felett, majd a Guarulhostól mintegy 75 kilométerre fekvő lakott területre zuhant, több darabra tört és kigyulladt.
A helyszíni felvételek szerint az ATR irányíthatatlanul, lapos dugóhúzóban zuhant le.
A balesetben az összes fedélzeten tartózkodó életét veszítette a légitársaság által megerősített információk szerint. Bár a repülőgép lakóházak közelében zuhant le, a földön tartózkodók közül szerencsére nem sérült meg senki.
A brazil léginavigációs szolgáltató közlése szerint a repülés UTC idő szerint 16:20-ig rendben zajlott, ám ezt követően a személyzet már nem kommunikált a légiforgalmi irányítással, a pilóták nem jelentettek vészhelyzetet, és kedvezőtlen időjárási körülményekről sem számoltak be, valamint nem válaszoltak a hívásokra sem. A repülőgép két perccel később tűnt el a radarokról.
Abban a térségben, ahol az ATR a lezuhanását megelőzően 17 000 láb (kb 5200 méter) magasságban repült, súlyos jegesedés miatt figyelmeztetés volt érvényben 12 000 és 21 000 láb között.
A brazil hatóságok pénteken megtalálták és kiemelték a roncsok közül az ATR repülési adatrögzítőjét (FDR – Flight Data Recorder), valamint a pilótafülkében elhangzott kommunikációt és a hangjelzéseket felvevő fedélzeti hangrögzítőjét (CVR – Cockpit Voice Recorder), amelyeket további vizsgálatokra laboratóriumba szállítottak.
A légcsavar-tollakra és a szárnyakra, illetve különösen utóbbiak belépőéleire ráfagyó, túlhűlt vízcseppekből képződő jégréteg megváltoztatja az aerodinamikai tulajdonságokat, emiatt csökkenhet a felhajtóerő, és akár átesés is bekövetkezhet. A kormányfelületeken képződő jégréteg a repülőgép irányítását akadályozhatja, a különböző szenzorok (pl. pitot csövek, statikus portok, állásszög-érzékelők) elfagyása esetén pedig a pilótafülke kritikus fontosságú műszerei (pl. a gép levegőhöz viszonyított sebességét mérő berendezések) mondhatják fel a szolgálatot.
A modern kereskedelmi repülőgépek – és természetesen az ATR 72-esek is – rendelkeznek olyan műszaki megoldásokkal, amelyek meggátolják a jegesedést (pl. a kritikus felületek és rendszerek fűtésével), ugyanakkor azokat a légtereket, ahol erős jegesedés veszélye áll fenn, azaz nagyon rövid idő alatt kialakulhat a jelenség, célszerű elkerülni. A témáról itt és itt tekinthetők meg egy ATR-oktatópilóta rendkívül alapos videói.
A légitársaság közlése szerint a repülőgép a járat teljesítésére alkalmas műszaki állapotban indult el. A brazil hatóságok vizsgálják az esemény körülményeit. A francia-olasz ATR repülőgépgyártó lapunkhoz eljuttatott közleményében azt írta, hogy szakemberei részt vesznek a vizsgálat támogatásában.
Sensitive Video Footage : Viewers Discretion Advised.
The aerial footage shows that the ATR 72-500 Turboprop crashed in the middle of the residential area of the Valinhos (SP).
The mayor’s office of the Brazilian city of Valinhos confirms that there are no survivors among the… https://t.co/4yglpL98D8 pic.twitter.com/1aCCmjAzw4
— FL360aero (@fl360aero) August 9, 2024
NEWS
The Associated Press has confirmed that a passenger plane has crashed in Sao Paolo, Brazil.
Footage of the crash is circulating widely. pic.twitter.com/0aVHaOx8XD
— Yashar Ali 🐘 (@yashar) August 9, 2024
A Voepass Flight 2283, a large passenger plane, has crashed in Vinhedo, Brazil. Initial reports indicate that the aircraft was on a route from Cascavel (PR) to Guarulhos (SP). More details are expected as the situation unfolds. | @FailureUltra pic.twitter.com/ahBgdXBEJT
— Faytuks Network (@FaytuksNetwork) August 9, 2024