Címlap Címkék Cockpit Voice Recorder (CVR)

Címke: Cockpit Voice Recorder (CVR)

A pilótafülkében zajló kommunikációt és hangjelzéseket rögzítő Cockpit Voice Recorder (CVR) berendezés.

A repülőgép-balesetek és légikatasztrófák okainak feltárásában jelentős szerepe van a FDR berendezéssel együtt.

A két készüléket a köznyelvben a repülőgépek feketedobozának (black box) hívják, amelyeket úgy terveztek, hogy ellenálljanak egy nagy erejű becsapódásnak, tűznek és extrém hőterhelésnek, valamint akár a nagy víz alatti nyomásnak is.

A valóságban a színük narancssárga, hogy minden körülmények között – akár víz alatt is – jól észrevehetők legyenek. Mindkét egységet olyan jeladókkal szerelték fel, amelyek katasztrófa esetén akár a víz alatt, akár távoli, nehezen megközelíthető helyeken is olyan jeleket (ping) sugároznak, amelyek segítségével a kutató-mentő egységek meg tudják határozni a helyzetüket.

Forrás: Honeywell

Lezuhant egy ATR-72-es Brazíliában

Lakott területre zuhant a Voepass légitársaság Sao Paulóba tartó ATR-72-500-asa, a fedélzeten tartózkodó 58 utas és 4 fős személyzet életét veszítette.

Még öt évet kaphat a 767F gyártására a Boeing

Az USA szenátusa által már jóváhagyott törvénytervezet szerint a Boeing 2033 elejéig gyártásban tarthatná a most több mint 40 éves típust.

Megvannak a Nepálban lezuhant ATR 72-es fedélzeti adatrögzítői

Megtalálták a Yeti Airlines vasárnap lezuhant ATR 72-500-asának mindkét adatrögzítőjét, a mentőalakulatok még két áldozat maradványait keresik.

Kiadták az előzetes jelentést a China Eastern Boeing 737-esének katasztrófájáról

A kínai légügyi hatóság a nemzetközi szabályok szerint harminc nappal az eseményt követően kiadta a légitársaság MU 5735 számú járatát teljesítő Boeing 737-800-as lezuhanásáról szóló előzetes balesetvizsgálati jelentését.

A lezuhant kínai 737-es mindkét adatrögzítőjét javítani kell a kiolvasáshoz

A két berendezés memóriaegységét már javítják, eközben a roncsmezőről a kulcsfontosságú darabokat gyűjtik, valamint beutazási engedélyt kaptak a Boeing és az USA illetékes szerveinek szakértői is.

Megtalálták a lezuhant kínai 737-es repülési adatrögzítőjét is

Megtalálták a Kínában hétfőn lezuhant China Eastern Airlines Boeing 737-800-asának repülési adatrögzítőjét.

Kiterjesztették a kutatási területet a kínai 737-es katasztrófájának helyszínén

Miután a becsapódás helyétől 10 kilométerre találták meg az egyik alkatrészt, a China Eastern Boeing 737-esének katasztrófája ügyében jóval nagyobb zónában vizsgálódnak, és folytatódik a repülési adatrögzítő keresése is.

Megtalálták a China Eastern hétfőn lezuhant 737-esének egyik adatrögzítőjét

Megtalálták a China Eastern Airlines hétfőn katasztrófát szenvedett Boeing 737-800-asának egyik adatrögzítőjét, a pilóták nem jelentettek vészhelyzetet vagy rendellenességet a légiforgalmi irányítás felé.

Sikerült kiolvasni a Sriwijaya Air Boeing 737-es hangrögzítőjének felvételét

Le tudták tölteni a felvételeket a januárban tengerbe zuhant indonéz repülőgép fedélzeti hangrögzítő berendezésének (CVR) március végén megtalált memóriaegységéből.

A pilóták tiltakozása ellenére kamerákat tenne a pilótafülkékbe az NTSB

Az USA baleseteket is vizsgáló testülete továbbra is szorgalmazza, hogy tegyék kötelezővé a pilótafülkékben a kamerák felszerelését, bár a szakmai szervezetek hevesen tiltakoznak.

Megtalálták a Jáva-tengerbe zuhant Sriwijaya Air Boeing 737-es hangrögzítőjét

Az indonéz kutatóbúvárok megtalálták és kiemelték a januárban lezuhant Sriwijaya Air Boeing 737-500-as repülőgép fedélzeti hangrögzítő berendezésének (CVR) memóriaegységét.

Műszaki hiba és emberi mulasztás is felmerült a Sriwijaya Air-katasztrófánál

Kiadták az indonéz hatóságok a január 9-i katasztrófa előzetes jelentését, a hajtóművek teljesítményét szabályzó automatika hibája, a pilóták reakciói és a légitársaság karbantartási gyakorlata áll a vizsgálat fókuszában.

Hogy ne ismétlődjön meg: ez történik minden légikatasztrófa után

Leginkább a több halálos áldozattal járó események bekövetkezésekor kerülnek a figyelem központjába a balesetvizsgálók, rendkívül komplex munkájuk kulcsfontosságú a jövőbeli katasztrófák elkerülése érdekében.

Nem kutatnak tovább a Sriwijaya-katasztrófa áldozatai után

A hangrögzítő memóriaegységét továbbra is keresik, ám eközben a hajtóművek teljesítményét szabályzó automatika működése került a balesetvizsgálók figyelmének középpontjába.

Éjszakánként is keresik az indonéz Boeing 737-es hangrögzítőjét

Búvárok robot-tengeralattjárókkal keresik a lezuhant Sriwijaya Air-repülőgép hangrögzítőjének memóriamodulját, közben még több paramétert sikerült kinyerni a már megtalált adatrögzítőből.

Megtalálták a lezuhant indonéz utasszállító egyik feketedobozát

A Boeing 737-500-as tavaly év végén esett át rutin karbantartáson, mielőtt újra repülni kezdett a világjárvány miatti tárolása után, a hajtóművek egyik szelepét célzottan is ellenőrizték az FAA sürgős iránymutatása alapján.

Folytatódik a huzavona a lelőtt ukrán 737-es adatrögzítői körül

A korábbi hírekkel ellentétben Irán egyelőre nem adja át Ukrajnának a feketedobozokat, hanem mégis megpróbálja előbb saját maga kiolvasni az adatokat róluk.

Beismerte Irán az ukrán 737-es lelövését

Az Ukraine International Airlines (UIA) Boeing 737-800-as repülőgépét a közlemény szerint tévedésből lőtték le egy föld-levegő rakétával. Bejelentették azt is, hogy a repülőgép adatrögzítőit Franciaországban olvassák ki.

Megvannak az etióp 737 MAX adatrögzítőjének adatai is

Sikerült letölteni az adatokat a lezuhant Ethiopian 737 MAX repülési adatrögzítő készülékéből. Az etióp közlekedési minisztérium szerint a kinyert adatok hasonlóságra utalnak az indonéz katasztrófával.

Sikerült kiolvasni a szerencsétlenül járt etióp MAX hangfelvételeit

Sikerült letölteni a múlt vasárnap lezuhant Ethiopian Airlines Boeing 737 MAX 8 repülőgép hangrögzítőjének (CVR) felvételét, jelentette a francia balesetvizsgáló testület.

A francia BEA vizsgálja a lezuhant etióp 737 MAX adatrögzítőit

Franciaország légiközlekedési baleseteket vizsgáló ügynöksége, a BEA vizsgálja majd a 2019. március 10-én lezuhant Ethiopian Airlines Boeing 737 MAX 8 repülőgép fedélzeti adatrögzítő berendezéseit.

Megvannak az Ethiopian Airlines lezuhant 737 MAX gépének adatrögzítői

Hétfőn kora délután jelentette be hivatalos Twitter üzenetében az Ethiopian Airlines, hogy megtalálták a légitársaság vasárnap lezuhant Boeing 737 MAX 8 repülőgépének adatrögzítőit.

Megtalálták a Houstonnál lezuhant 767-es adatrögzítőjét is

Az NTSB szakemberei március 3-án megtalálták a a Texas partjainál a február 23-án lezuhant Atlas Air (Amazon Prime Air) Boeing 767-300-as repülési adatrögzítőjét (FDR) is.

Megvan a lezuhant Prime Air Boeing 767-es hangrögzítője

A balesetvizsgálók megtalálták az Amazonnak fuvarozó, Houston közelében nemrég szerencsétlenül járt gép pilótafülkéjében elhangzottakat felvevő berendezést.

Lion Air-baleset: Sikerült letölteni a hangrögzítő felvételét

Az indonéz balesetvizsgálók jelentése szerint letöltötték a katasztrófát szenvedett 737-es pilótafülkéjében rögzített hanganyagot a megtalált szerkezetből, és az utolsó tizenöt perc felvétele is jó minőségű.
Hirdetés
Translate »