Az izraeli légitársaság vezetése levélben tiltakozott az ország kormányánál a Wizz Air egyelőre nem bejelentett tel-avivi bázisnyitásával szemben.

Az El Al igazgatóságának elnöke és távozó vezérigazgatója levélben arra kérte Benjamin Netanjahu miniszterelnököt és Miri Regev közlekedési minisztert, hogy utasítsák el a Wizz Air tervezett tel-avivi bázisnyitását – számolt be az izraeli N12 tudósítása alapján az Aviation Week.

Bár a budapesti központú diszkont légitársaság egyelőre nyilvánosan nem jelezte, hogy a Ben Gurion repülőtéren tervezné repülőgépek és személyzet állomásoztatását, az El Al szerint ez súlyosan sértené az izraeli nemzeti érdekeket, gyengítené az ottani légitársaságokat, valamint tisztességtelen piaci feltételeket teremtene.

Az El Al arra hivatkozik, hogy a külföldi légitársaságokra nem vonatkoznak az izraeli cégek esetében alkalmazott szigorú és költséges biztonsági előírások.

A fapados légitársaság beengedéséről szóló esetleges kormányzati döntést extrém lépésnek minősíti az El Al vezetése, amelynek negatív következményei lennének az ország légiipara és gazdasága mellett Izrael ellenállóképességére, illetve az utasok biztonságára a normális működés mellett a rendkívüli helyzetekben is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A bázisnyitás engedélyezése emellett precedenst teremtene más külföldi légitársaságok számára is, amely végső soron az izraeli légitársaságok piaci részesedésének csökkenéséhez vezetne.

A lépés azt eredményezné, hogy az izraeli légicégek a versenyképességük megtartása érdekében külföldre lennének kénytelenek telepíteni a működésüket.

A levélben az El Al vezetői azt is kifogásolták, hogy a Wizz Air bázis megnyitása esetén a fapados hozzáférést kaphatna a tel-avivi repülőtér csúcsidőben igen szűkösen rendelkezésre álló indulási résidőihez, az izraeli légitársaságok ún. történelmi jogainak rovására.

Mint megírtuk, a Wizz Air a tervezettnél korábban, augusztus elején indította újra izraeli járatai egy részét, és szeptemberben tervezi a teljes hálózata újraindítását az országba, az iráni konfliktus lezárását követően. Az emírségekbeli vegyesvállalatát megszüntető Wizz Air vezetője még júliusban azt nyilatkozta, hogy cége a legnagyobb Európából berepülő légitársasággá válna az izraeli piacon, ám arról nem beszélt, hogy bázist is nyitna a Ben Gurion repülőtéren.

Az izraeli légitársaság vezérigazgatója Dina Ben Tal Ganancia júliusban jelentette be, hogy három és fél év után, az év végével távozik posztjáról.