Az Európai Unió kis értékű küldeményekre július elejétől kivetett 3 eurós vámterhe jelentős hatással volt a cargo-piacra, így a Hungary Airlines működésére is, erről és a légitársaság flottájának alakulásáról Talabos Gábor cégvezetőt és üzemeltetési igazgatót kérdeztük.

A július 1-től bevezetett új EU-s vámteher milyen módon érintette a Hungary Airlines-t?

Az ideiglenes, 3 eurós vám bevezetésével kapcsolatos következtetéseket nagyon nehéz megfogalmazni teljes piaci kitekintés nélkül. Az intézkedés bevezetése óta eltelt időszakban a piaci visszajelzések, valamint a forgalmi és volumenadatokban megfigyelhető trendek alapján egyértelműen látszik, hogy a vámteher érdemi hatással van a légi e-kereskedelem európai árumennyiségére.

Fontos megjegyezni, hogy a jelenség általános, a teljes európai szegmenst érinti, amely már rövid távon is meghatározó alkalmazkodási kényszert eredményezett az érintett légitársaságoknál.

Tapasztalataink szerint a júliusban megindult és azóta is tartó mérséklődés több tényező együttes hatásának eredménye.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A vámintézkedés hatálybalépését megelőzően júniusban rendkívül élénk kereslet jelentkezett, ami jelentős volumenű előrehozott szállításokhoz vezetett. Ezt júliusban természetes keresletkorrekció követte, amit a meghosszabbodott átfutási idők tovább erősítettek.

A helyzet ugyan stabilizálódni látszik, de ezzel együtt is nehéz megjósolni, hogy az uniós kezelési díj (a jelenlegi 3 felett még 2 euró – a szerk.) novemberre tervezett bevezetésére miként és milyen megoldásokkal reagál majd a piac. A szabályozás részletei ugyan részben nem ismertek, de hasonló információk voltak elérhetők a július elsejétől életbe lépett vámmal kapcsolatban, noha a gyakorlat országonként eltérő képet mutat.

A folyamat természetesen a Hungary Airlines működésére is hatással van, ugyanakkor az üzemelésünk előzetes felkészítésével és proaktív tervezésével sikerült a kezdeti bizonytalanságokat áthidalni.

A magyar állami tulajdonú szállítógép (A330-243F, lajstromjel: HA-LHU, egyben a Hungary Airlines üzemelésének alappillére) időszakos, átfogó karbantartását (C-check) a vámteher bevezetésének időszakára ütemeztük.

A gép „nagyszervizével” egyrészt lehetőségünk nyílt az új körülményekre való válaszreakciók kidolgozására, másrészt számottevően csökkentettük a piaci környezetnek való kitettségünket.

A magyar állami tulajdonú Airbus A330-243F típusú, HA-LHU lajstromjelű szállítógép. (Fotó: AIRportal.hu)

Mi a Hungary Airlines saját üzemeltetésű flottájának státusza jelenleg? A HA-LHU mikor térhet vissza a forgalomba az időszakos karbantartás után? És mi lesz a HA-ZTO lajstromjelű, jelenleg leparkolt repülőgép jövője?

A HA-LHU esetében szeptember végén visszatérünk a teljes kapacitású üzemeléshez, az eredetileg július-augusztusra tervezett, de a beszállítói láncok lassulása miatt szeptember közepéig tartó karbantartást és a felkészülést követően.

Ezzel párhuzamosan megújult operációs és logisztikai konstrukcióban, átalakított útvonalhálózattal és árukezelési rendszerrel folytatjuk a működést. A járatok említett okok miatt lecsökkent kihasználtságát átmeneti járatritkítással emeljük az általunk elvárt szintre.

A harmadik negyedévben szolgáltatásaink is új szintre lépnek: megkezdjük az élőállat és hőmérséklet-érzékeny áruk kezelését, szállítását, amelyet a teljes fuvarozási folyamat során valós idejű, hőmérséklet-monitoringot biztosító nyomon követési megoldások támogatnak.

Az üzemelés folyamatos fejlesztése és a szolgáltatási spektrum szélesítése állandó célkitűzésünk.

Működési modellünknek ugyanakkor nem lesz része a HA-ZTO lajstromjelű Airbus A330-243P2F, az elterjedt iparági információkat meg tudom erősíteni:
a repülőgép eladás alatt áll, amely magával vonja azt is, hogy így kikerül a Hungary Airlines üzemeltetéséből.

Erre is tekintettel – az említett fejlesztéseink mellett – jelentős kapacitásokat fordítunk az üzemeltetési kapacitások szélesítésére.

Üzletpolitikánkkal összhangban továbbra is a többgépes operáció kialakításán dolgozunk.

Aktívan keressük azokat a flottabővítési és lízingmegoldásokat, amelyek lehetővé teszik további repülőgépek üzembe állítását.

Az ehhez szükséges szakmai háttérrel, üzemeltetési tapasztalattal és erőforrásokkal már mai is rendelkezünk.

A lajstromnyilvántartás szerint a HA-ZTO lajstromjelű A330-243 P2F repülőgép tulajdonosa a hongkongi székhelyű ZTO Airlines, a Hungary Airlines a repülőgép üzemeltetője. (Fotó: AIRportal.hu)

Az eladási folyamat ellenére miért volt szükség az augusztus 31-én végrehajtott tesztrepülésre?

Az adásvételi ügylet lezárásáig a Hungary Airlines üzemelteti, ami a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a légialkalmasság fenntartásával kapcsolatos feladatokat is a légitársaság látja el.

Éppen két évvel a Hungary Airlines indulása után komoly próbatételt jelentett számunkra a tulajdonosi döntés nyomán előállt helyzet. Ugyanakkor a mára kialakított vállalati kultúra, szakmai tudásbázis és közös küldetéstudat kellő stabilitást ad ahhoz, hogy a kihívásokat lehetőségként kezeljük. A jelenlegi körülmények között is a szakmai kiválóságra, folyamatos fejlődésre törekszünk.

Az augusztus 31-i tesztrepüléssel két célunk volt. Egyrészt a repülőgép parkolási státuszához kapcsolódó előírásokat teljesítettük (úgynevezett „Parking in flight-ready condition”, lényegében a gyors üzembe állítást teszi lehetővé). Ennek részeként a folyamatos karbantartási tevékenységek mellett háromhavonta egy repülési ciklus végrehajtása is szükséges az üzemeltetési követelmények fenntartásához.

Másrészt a repülés során a Hungary Airlines sikeresen teljesítette az Airbus által meghatározott Technical Flight Familiarization képzés legmagasabb, „Level A” szintjének követelményeit.

A tesztrepüléssel egybekötött gyakorlati képzés alatt három kiváló kollégánk, Eschenbach László kapitány, főpilóta, Tóth Ferenc kapitány, oktató és vizsgáztató pilóta, valamint György Gergely kapitány, technikai pilóta tett eleget az előírt szakmai követelményeknek az Airbus berepülő-program főpilótája és főmérnöke jelenlétében.

A HA-ZTO tesztrepülésének teljesítése 2026. augusztus 31-én, (b-j) Zidan Ren (Airbus), Eschenbach László (Hungary Airlines), Tóth Ferenc (Hungary Airlines), György Gergely (Hungary Airlines), Guillaume Kreis (Airbus) (Forrás: Hungary Airlines)

Mindez újabb mérföldkő, hiszen a megszerzett jogosultságoknak, kompetenciáknak és szervezeti képességeknek köszönhetően a Hungary Airlines a jövőben saját hatáskörben is képes lesz az ilyen jellegű teszt- és karbantartási célú repülések megtervezésére, végrehajtására.

Ennek gyakorlati előnyét elsőként a HA-LHU hazatérésekor érzékelhetjük majd, amikor a kereskedelmi üzem megkezdését megelőzően ennek ugyancsak teszt- és ellenőrző repüléseket kell teljesítenie.

A most megszerzett kompetenciáknak köszönhetően e feladatok végrehajtását már saját szakmai erőforrásainkra támaszkodva biztosíthatjuk. A megszerzett képesítés valamennyi Airbus-típusra érvényes, és a többi jelentős repülőgépgyártó is elfogadja az EASA rendszerében elérhető legmagasabb szintű szakmai jogosításként, amennyiben annak alapján más típusokra is kiterjesztenék az engedélyt.