Kódmegosztásos és interline-megállapodást kötött az Air Asia és a török Pegasus Airlines, az ázsiai diszkont légitársaság első ilyen együttműködésének eredményeként kódjuk kezdetben öt járatra kerül fel, a partnerség fokozatosan több mint száz útvonalra bővül.

A szeptember 2-án bejelentett megállapodás értelmében az Air Asia kódja megjelenik a Pegasus Isztambulból London-Stansted, Moszkva-Vnukovo, Ankara, Zürich és Athén felé induló járatain.

Az Air Asia jelenleg heti négy alkalommal repül Kuala Lumpur és Isztambul Sabiha Gökçen repülőtere között az AirAsia X Airbus A330-asaival.

Az együttműködés részeként 2027 februártól a járat napi rendszerességűre bővül.

A közlés szerint a partnerség fokozatosan több mint 100, Ázsia és Európa közötti útvonal elérését teszi lehetővé hálózataik összekapcsolásával, kényelmesebb csatlakozást kínálva az utasoknak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Airbus

Az Air Asia lépése összefüggésben lehet az Európába tervezett saját járataik elindítása körüli bizonytalansággal.

Amint korábban megírtuk, az ázsiai diszkont légitársaság még az év elején jelentette be, hogy Európa és Afrika felé terjeszkedne, amelyhez a közel-keleti Bahreint választotta  köztes megállónak.

Az Air Asia augusztusban azonban a Bahreinbe tervezett járatok elindítását, valamint az ottani megállóval Londonba repülő járatok 2027-re tervezett indítását is elhalasztotta. A döntést a közel-keleti biztonsági helyzettel, a magas üzemanyagárakkal, valamint a kapacitások átszervezésével indokolta.

Az Air Asia-csoporthoz tartozó, hosszútávú diszkont járatokat üzemeltető Thai Air Asia X hosszú évek óta lebegteti az Európába és a kelet-közép-európai régióba és azon belül akár Budapestre is közlekedő járatainak elindítását (2017-ben2018-ban, 2019-ben, 2024 márciusában is volt erről hír).

Fotó: AIRportal.hu