Százmilliós veszteségbe sodorta az erősödő konkurencia és a terrorizmus a Turkish Airlinest, amely egy éve még ugyanekkora nagyságrendű nyereséggel működött.
A légitársaság honlapján közölt adatok azt mutatják, hogy az árbevétel szinte alig változott, 4,7-ről 4,6 milliárd dollárra csökkent, a költségek 4,2 milliárd dollárt tettek ki, 200 millióval többet, mint tavaly az első félévben. Az üzemi eredmény 377 millió dollár, az adózott eredmény pedig 647 millió dollár veszteséget mutatott a júniussal záruló félév végén.
Egy évvel korábban a török légitársaság 238 millió dollár üzemi és 406 millió dollár adózott eredményt könyvelt el, a visszaesés így 258 százalékos.
A Turkisht az sem mentette meg, hogy az üzemanyagárak továbbra is alacsonyabban vannak, mint tavaly, csak ebből a tételből 200 milliós „megtakarítás” keletkezett, tavalyhoz képes ennyivel kevesebbe került a kerozin. A személyszállításból származó bevétel viszont ugyanekkora mértékben csökkent, az áruszállítási üzletág pedig ugyanakkora bevételre tett szert, mint tavaly.
Az utasforgalmi adatokból az látszik, hogy míg tavaly rendre 76-78 százalék körül volt a járatok töltöttsége, addig idén július végéig jellemzően a 72-73 százalékos sávban mozgott.
Ugyanakkor az utasszám 4,4 százalékkal 34,2 millióról 35,8 millióra bővült, viszont a kapacitásokat 14 százalékkal növelte a légitársaság.
A Turkish Airlines közlése szerint a jelentősen rosszabb eredményeket a terrorizmus erősödése miatt a turizmusban tapasztalható visszaesés okozta elsősorban. De közre játszott az is, hogy a folyamatos kapacitásbővítés miatt csökkent a marzs. A légitársaság most azzal próbálkozik, hogy a belföldi utasigény csökkenését a nemzetközi átszálló utasokkal pótolja.