Közvetlen Hongkong – Budapest légijárat indítását szorgalmazta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hongkongi tárgyalásain a tárca közleménye szerint.
A Jasper Csang Juk-szinggel folytatott megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy a kétoldalú kapcsolatok átfogó fejlődését, valamint az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés megvalósulását nagyban elősegítené, ha Budapestet és Hongkongot közvetlen légi járat kötné össze.
A Cathay Pacific légitársaság 2017-es új desztinációi között szerepelhet a magyar főváros – áll a közleményben.
A kelet- és közép-európai térségben Magyarország Hongkong legjelentősebb kereskedelmi partnere – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden az MTI-vel, miután Varga Mihály tárcavezető találkozott a hongkongi parlament elnökével.
A közlemény szerint Varga Mihály Jasper Csang Juk-szinggel, a Hongkong Különleges Közigazgatási Terület Törvényhozási Tanácsának elnökével folytatott megbeszélést, ami során elhangzott, hogy egyre több magyar vállalat érdeklődik a hongkongi üzleti lehetőségek iránt.
Több tárgyaláson szóba került már a közvetlen távol-keleti légi összeköttetés
Legutóbb 2016 február végén számolt be róla az MTI, hogy Varga Mihály szakmai és üzleti delegáció élén tárgyalt Dél-Koreában, ahol Csang Hun Csivel, Dél-Korea egyik legjelentősebb légitársasága, a Korean Air elnökével folytatott tárgyalást követően hangsúlyozta: Magyarország és Dél-Korea számára is kölcsönös előnyökkel járna egy új, Budapest és Szöul között közlekedő menetrendszerinti légi járat elindítása.
A két ország közötti új légügyi megállapodás született tavaly májusban, amely alapján az uniós előírásokkal összhangban direkt utasforgalmi és áruszállító járatok üzemeltetésére nyílt lehetőség.