Az Airbus azon gondolkodik, hogy az 1000-es variánsnál is készít nagyobbat az A350-esből, hogy ne hagyja versenytárs nélkül a Boeing 777-9X-et – mondta John Leahy a gyártó kereskedelmi igazgatója.

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint a 400 székesre tervezett 1100-as variánst legkorábban 2020-ban állítanák szolgálatba, pont akkor, amikor a Boeing elkészül a 406 székes 777-9X-szel. A döntést Leahy szerint még idén meghozzák, különben kifutnak az időből.

A gépek meghajtásáról egy frissebb Rolls-Royce hajtómű gondoskodhat, például az 1000-est is mozgató, 432 kN tolóerejű Trent XWB, de erről még folynak a tárgyalások.

Grafika: Airbus | © AIRportal.hu

Grafika: Airbus


Leahy hangsúlyozta, hogy olyan megoldást kell találniuk, amely nem igényel teljesen új tervezést és gyártósorokat, így nem a nulláról kell elkezdeni a projektet. Megjegyezte még, hogy az A350-es fejlesztésében jelenleg több energiát ölnek, mint az A380 „neósításába”, amely pozitív döntés esetén is 2024-2025-körül készülhet el.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Fabrice Bregier, az Airbus vezérigazgatója az üggyel kapcsolatban a Reuters szerint igen óvatosan fogalmazott, mint mondta, légitársasági nyomásra valóban elkezdték tanulmányozni a nagyobb gép lehetőségét, de jelenleg az ügy nem élvez prioritást.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!