Kelet-Közép-Európában terjeszkedne a Travelport, akik az elmúlt időszakban 580 millió dollárt fektettek be termékeik fejlesztésébe.

Az utazási szolgáltatások értékesítésével és elosztásával foglalkozó Travelport Varsóban tartott konferenciáján Kurt Ekert kereskedelmi igazgató ismertetése szerint legfőbb céljuk, hogy a saját GDS-rendszerükkel az utazási piacot újradefiniálják, ennek érdekében fejlesztették ki új termékeiket, ezek között a járat- és hotelkeresőt, amelybe integrálták a Tripadvisor, illetve a SeatGuru adatbázisát is.

A rendszer lényege, hogy a légitársaságok, szállodák termékeit, árait egy átlátható felületen össze lehet hasonlítani, ezzel segítve a könnyebb és gyorsabb választást.

Marcin Pilarski, a Travelport közel-kelet-európai régióvezetője szerint ebben a térségben sokkal nagyobb fejlődési potenciál van, mint Nyugat-Európában, ezért fókuszálnak erre a térségre. Előadásában ugyanakkor megjegyezte, hogy Oroszországban és Ukrajnában jelenleg nagy nehézségek vannak a turisztikai iparban, de ezzel együtt is vonzóbb a régió a Travelportnak, mint a Nyugat.

Közép-Európában a diszkont légitársaságok fejlődése ad megfelelő terepet a terjeszkedésre
és ezt pedig tovább erősíti, hogy az országok gazdaságai stabilak, a turizmus pedig az európai átlagot meghaladó mértékben emelkedik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezt támasztotta alá David Gomes légikereskedelmi igazgató előadása is, ismertetése szerint Európában 2034-ig átlagosan 2,6 százalékos utasforgalom-bővülés lesz évente, a diszkont légitársaságok rendelésállománya jelenleg 783 darabos. megjegyezte még, hogy jelenleg az öreg kontinensen a diszkontok adják a kontinensen belüli kapacitások 40 százalékát.

A kiegészítő szolgáltatások Gomes szerint egyre fontosabbak lesznek, 2014-ben 49 milliárd dollár bevételt generáltak a világ légitársaságai csak a kiegészítő szolgáltatások értékesítéséből, ezek 30 százaléka Európában keletkezett.

Ebben szerinte a Travelport is segítségére tud lenni a légitársaságoknak, mivel olyan megoldásokat is kínálnak a velük szerződött partnereiknek, amelynek segítségével könnyen összehasonlítható egy-egy légicég szolgáltatása, illetve annak ára.

Bíró Balázs, a Travelport magyarországi managere az AIRportalnak nyilatkozva azt mondta, a magyar utazásszervezők folyamatosan új, flexibilisebb termékeket dobnak a piacra, ebben a Travelport szolgáltatásai is nagy segítséget nyújtanak az irodáknak.

További fejlődésre szerinte az online területen van, ezen belül a szabadidős és vállalati utazások terén is jelentős bővülésre számítanak Magyarországon.
Sikerük titka Bíró Balázs szerint az open platform stratégia, amelynek köszönhetően könnyen és gyorsan hozzáférést tudnak biztosítani a rendszerhez, illetve az abban lévő információkhoz a partnereik számára.

A Travelportot 2001-ben alapították az Egyesült Államokban a Galileo GDS-rendszer felvásárlásával, jelenleg a világ 170 országában vannak jelen, 3400 embert foglalkoztatnak, 2007 óta pedig a New York-i tőzsdén is jegyzik a vállalatot.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!