Harmadik célpontját kínálja utasainak Prágából a Vueling. A spanyol diszkont légitársaság úgy döntött, a meglévő barcelonai és római járatai mellett október végétől Brüsszelt is felveszi a cseh fővárosból elérhető útvonalainak körébe.
A Vueling Airbus A320-as típusai a tervek szerint október 24-től kezdnek repülni Prága és Brüsszel között, a hét négy napján közvetlen összeköttetést kínálva, egészen november 24-ig bezárólag, de biztosan csak azért addig, mert a téli menetrendi időszak járatkiosztása még előkészítés alatt áll.
Prága és Brüsszel között a Vuelingnek két légitársasággal is kell versenyeznie az utasokért, ugyanis a CSA Czech Airlines mellett a Brussels Airlines is közlekedik az útvonalon. A spanyol társaság pozícióit növeli viszont, hogy ők is a központi repülőtérre fogják vinni utasaikat.
A magyar főváros, Budapest az idei nyári szezonban került vissza a Vueling hálózatába, amely heti háromszor közlekedik Barcelonából, előreláthatólag egészen szeptemberig. Utána csak akkor maradnak, ha a forgalom azt igényli.
A Vueling gépparkjában jelenleg összesen 89 darab repülőgép működik, négy Airbus A319-es és 85 Airbus A320-as. Az Iberiát és a British Airwayst is magába foglaló International Airlines Group (IAG) tagjaként a Vueling a 2013-as évet 17 milliós utasforgalommal és 130 millió eurós nyereséggel zárta.