A Lufthansával és az easyJettel folytatódnak a tárgyalások a beérkezett pályázatok elbírálása után az airberlin egyes részeinek megvásárlásáról- írta a Reuters. A Condor helyzete egyelőre bizonytalan, egymásnak ellentmondó sajtóhírek terjengenek arról, hogy velük számolnak-e a tárgyalóasztalnál.
A hírügynökség legutóbbi információi szerint az airberlin azt közölte, a hatóságok engedélyezték, hogy egy, vagy több megállapodást lezárjanak egy, vagy több ajánlattevővel. Ezek a tárgyalások a légiközlekedési üzletágat érintik, a többi vagyontárgyról, köztük a repülőgépek karbantartásával foglalkozó részről tovább folytatódnak a tárgyalások.
A Reuters úgy tudja, hogy a Lufthansával és az easyJettel három héten belül, október 12-ig zárják le a tárgyalásokat, legalább is az airberlin erről értesítette a hírügynökséget. A korábbi határidőre, szeptember 25-re tehát biztosan nem lesz eredménye a tárgyalásoknak. Kérdés, hogy az airberlin üzemét ez mennyiben befolyásolja, a Reutersnek Beate Baron, a gazdasági minisztérium szóvivője további részlétek közlését mellőzve azt mondta, még nem merítette ki a légitársaság a rendelkezésére álló 150 millió eurós hitelkeretet, mivel abból csak a bevétellel nem fedezett kiadásokat lehet fedezni.
Az ügyet ismerő források azt állították, hogy a Lufthansa kapja meg a légitársaság nagyobb részét, ezeket a frankfurti cég az Eurowings márka alá integrálja majd. Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója korábban azt mondta, 38 gépet szeretnének megszerezni hajózó személyzettel együtt, és további 20-40 gép iránt érdeklődnek. Ezek egybevágnak azokkal a hírekkel, amelyek szerint a Lufit nem érdekli az airberlin hosszútávú hálózata, sem az A330-asok. Így viszont kérdéses, hogy ezeket a gépeket, és hálózatot kire tudnák rásózni, az easyJet ugyanis vélhetően szintén nem ezekért a vagyonelemekért áll sorban.
Itt jöhet képbe a főként üdülő járatokat üzemeltető Condor, amelynek szerepéről az airberlin feldarabolásában eltérő információk láttak napvilágot. A Reuters szerint az üdültető légitársaság kiesett a képből, az MTI által szemlézett Der Tagesspiegel viszont úgy tudja, hogy a Condor is versenyben van még a berlini légitársaság egyes részeiért. Azt is írták, hogy a cég egészének vagy részeinek megvásárlására nyolc pályázat érkezett, ezeket a hitelezők csütörtöki tanácskozásán értékelték. A három kiválasztott pályázóval a német lapok szerint az eredeti határidőig, szeptember 25-ig megpróbálnak megegyezésre jutni, és igyekeznek pénzügyi garanciákat is beszerezni tőlük, mert az ügylet tervezett véglegesítéséig, október közepéig várhatóan nem lesz elég a szövetségi kormány 150 millió eurós áthidaló kölcsöne a folyamatos működés biztosításához.
Az érintett légitársaságok nem reagáltak a legújabb sajtóhírekre.