A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság két rakodómunkás ellen indított eljárást, akik a gyanú szerint a Liszt Ferenc Repülőtéren loptak egy utas csomagjából. A gyanúsítottaknál a rendőrök házkutatást tartottak, ahonnan előkerült több ellopott tárgy. A napokban Babos Tímea poggyászát is kifosztották, a teniszező Facebook posztja szerint az értékei megkerültek.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. február 8-án a Liszt Ferenc Repülőtéren ismeretlenek egy utas poggyászából ékszereket és egy parfümöt loptak el – írta közleményében a police.hu.
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói megvizsgálták az utas járatának kiszolgálási körülményeit, annak kezdő és záró időpontját, valamint a rakodási folyamatban résztvevő személyeket.
A rakodási körülmények tisztázása során a nyomozóknak feltűnt, hogy az indokoltnál több rakodó tartózkodott a repülőgép poggyászterében és a csomagok szállítószalagon történő berakodását az egyik rakodómunkás indokolatlan módon késleltette.
A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 25 éves vecsési M. Márk és a 22 éves monori E. Bence vált megalapozottan gyanúsítható a lopás elkövetésével. A rendőrök 2018. február 10-én hajnalban házkutatást tartottak a két gyanúsítottnál, melynek során megtalálták az eltulajdonított parfümöt és ékszereket.
A két férfit a rendőrök a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták, majd ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
A közlemény nem részletezte, hogy a két gyanúsított melyik földi kiszolgálócég alkalmazásában állt.
A teniszező értékei megkerültek
Nagy mosoly ma reggelre!😊Házkutatás során megtalálták az ellopott tárgyaimat tegnap.Hálás köszönet a Repülőtéri Rendőr…
Közzétette: Babos Tímea – 2018. február 9.