Brazília helyettes főügyésze fellebbezést nyújtott be a versenyjogi hatóság azon határozata ellen, amely korlátozások nélkül engedélyezte a Boeing és az Embraer egyesülését.

A Reuters jelentése szerint az ügyészség arra kérte az ügyben eljáró Cade versenyjogi hatóságot, hogy fontolja meg az engedély kiadását, amellyel jóváhagyta, hogy a Boeing korlátozás nélkül, teljes mértékben átvegye az irányítást az Embraer fölött.

Az ügyészség szerint a döntés során mulasztást követett el a hatóság a felvásárlás által közvetlenül érintett terület, például a regionális gépek piacának értékelésekor.

Forrás: Boeing

A fellebbezést Samantha Dobrowilski helyettes főügyész nyújtotta be. Arról, hogy befogadják-e, egy tanács fog dönteni. Ha pozitívan bírálják el, akkor az ügy a Cade vezetése elé kerül.

Eközben a Singapore Air Show-n jelenlévő légitársaságok azt kérték, hogy minél előbb zárják le a vizsgálatokat és engedélyezzék az akvizíciót most, hogy a rivális A220 program teljes egészében az Airbushoz került.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing 2018 óta próbálkozik az Embraer felvásárlásával, a felek 4,2 milliárd dolláros vételárban egyeztek meg, az Embraer kereskedelmi gépeit gyártó részleg pedig Boeing Brasil néven működne tovább. Az ajánlatnak először Brazíliában is keresztbe feküdtek, aztán január 27-én kiadták az engedélyt a Boeing és az Embraer „házasságára”.

Az egybekelést viszont illetékesként az Európai Bizottság is vizsgálja, amely nemrég azt közölte, hogy kitolja a döntéshozatal határidejét. A bizottság még októberben indított vizsgálatot, mert attól tart, hogy az Embraer 80 százalékának felvásárlása szűkítené a kínálatot egy olyan piacon, amely már így is eléggé zsúfolt, főleg a keskenytörzsű gépek szegmensében.