A magyar-kínai logisztikai együttműködés további bővítése és új lehetőségei is szerepeltek az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés keretében Budapesten megrendezett közös logisztikai és légiáru-szállítási fórum napirendjén – közölte lapunkkal a reptérüzemeltető.

A magas szintű, sanghaji logisztikai és befektetői delegáció és a magyar szakemberek közötti megbeszélésre két helyszínen, a repülőtéren és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) belvárosi központjában került sor, a HIPA, Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa és a Budapest Airport közös szervezésében.

A cargo fórum időzítése nem is lehetett volna kedvezőbb, hiszen múlt héten jelentették be, hogy megkezdődött a jegyértékesítés az első közvetlen Sanghaj-Budapest légijáratra, ami nem csak az utasforgalom szempontjából jó hír, hanem logisztikai jelentősége is van: a legmodernebb Boeing 787-9 Dreamliner típusú repülőgép ugyanis mintegy 15 tonnányi ún. „belly cargo” kapacitást biztosít Kína és Magyarország között, mindkét irányban.

A reptérüzemeltető bemutatta az épülő Cargo City csontvázát a kínai delegációnak. (Forrás: Budapest Airport)

Sanghaj kétségtelenül Kínai legfontosabb kereskedelmi és technológiai központja; a dél-kínai megapolisz vonzáskörzettel együtt számított lakossága eléri a 23 millió főt. A város a világ egyik legnagyobb logisztikai csomópontja, Kína és egész Ázsia egyik jelentős légiáru-elosztó központja, amely egyúttal kiemelkedő kutatás-fejlesztési lehetőségekkel büszkélkedhet, ösztönzi a közvetlen külföldi befektetéseket, és otthont ad a kínai elektronikai és high-tech iparágak krémjének.

A Sanghaj és Budapest között induló új közvetlen légijárat támogatja azokat a terveket is, amelyek a közép- és kelet-európai régió fontos légiáru-elosztó központjává kívánják fejleszteni a Budapest Airport Cargo City névre keresztelt jelenleg épülő új létesítményét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„Éppen 70 éve jöttek létre Magyarország és Kína között a diplomáciai kapcsolatok, és az, hogy 2019-ben közvetlen járat indul Budapest és Sanghaj között, további lendületet ad a kapcsolatok erősítésében, különösen a turizmusban és a logisztikában. Hosszú ideje dolgozunk ennek a járatnak az elindításán; komoly üzleti igény mutatkozik az új járat cargo kapacitására is, és biztos vagyok benne, hogy Budapest kiváló potenciállal rendelkezik arra nézvést, hogy a kínai vállalatok regionális logisztikai csomópontja legyen. A mai megbeszélés alkalmat adott rá, hogy fontos kínai iparági szereplőknek hívjuk fel a figyelmét erre a remek potenciálra,” jelentette ki Bolla Szilárd, Magyarország sanghaji főkonzulja.

“Nagy örömmel üdvözöljük, hogy Budapest is bekerült európai desztinációink közé. Biztosak vagyunk benne, hogy értékes tagja lesz hálózatunknak a Sanghaj és Magyarország közötti elsődleges légiáru-szállítási összeköttetés,” mondta Li Jiupeng, az Eastern Air Logistics Co., Ltd. (EAL) vezérigazgatója, a China Cargo Airlines igazgatóságának elnöke, a Shanghai Cross-border E-commerce Association (SCEA) [a sanghaji nemzetközi e-kereskedelmi szövetség] elnöke.

“Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy repülőterünkön üdvözölhettük vendégeinket, köztük az SCEA, az Eastern Air Logistics és az Invest Shanghai vezetőit. Számos kiaknázandó lehetőség áll előttünk, és büszkén jelentjük be, hogy alig egy évvel azután, hogy az első munkagépek megjelentek az építési területen, a Budapest Airport meg fogja nyitni korszerű, 35 000 négyzetméteres légiáru-kezelő létesítményét, a BUD Cargo City-t,” mondta René Droese, a Budapest Airport Ingatlan és Cargo üzletág-igazgatója.

Hozzátette, “Egyre nagyobb érdeklődést tapasztalunk a magyarországi export-orientált szektorok, az autógyártók, a gyógyszeripar, és az elektronikai ipar részéről a légiáru-szállítás lehetőségeinek bővülése iránt, és a mi feladatunk pontosan az, hogy további fejlesztésekkel mozdítsuk elő ezt a folyamatot. Meggyőződésünk, hogy komoly potenciállal rendelkezünk a légiáru-szállítási kapacitások bővítése terén Budapest és Sanghaj, illetve más kínai logisztikai központok között.”