A oneworld légiszövetségből való kilépéssel fenyegetőzik Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója, szerinte egyes tagok nem feltétlenül viselkednek fair módon a légitársasággal.

Akbar Al Baker a Flightglobalnak adott interjújában beszélt erről, állítása szerint az American Airlines és a Qantas is blokkolja a légitársaság fejlődését. Szerinte azzal, ha a Qatar kilép a szövetségből az rendkívül rossz üzenetet közvetít majd nem csak a oneworldről, hanem a Skyteam és Star Alliance szövetségekről is.

„Ennek a trükközésnek véget kell vetni, már így is túl messze mentek” – fogalmazott a szókimondásáról hírek Al Baker. Mint mondta, a légiszövetség lényege, hogy a társaságok együtt dolgoznak és támogatják egymást. De főleg amióta az Amercan Airlines folyamatosan a Qatart cukkolja és félrevezető információkat közöl róla az amerikai kormánnyal, már nem biztos, hogy a szövetség alap szellemisége érvényesül.

Akbar Al Baker azt is szóvá tette, hogy az amerikaik most új üzleti próbálkozásukat, az Air Italy-t is támadják, és azzal vádolják, hogy a Qatar Airways az olaszok felhasználásával játssza ki az Egyesült Államok kormányával kötött megállapodást, amely szerint nem indít több, ötödik szabadságjogon alapuló járatot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Meglepő módon Al Baker a Qantas viselkedésével sem elégedett, mivel az Alan Joyce vezette társaság elmélyítette kapcsolatait az Emirates-szel és blokkolja a Qatar ausztrál terjeszkedését. „Mi értelme van ebben a szövetségben maradnunk, ha ahhoz a többségnek nem fűződik érdeke?” – tette fel a kérdést.

Kissé disszonáns, hogy Al Baker most így összerúgja a port a Qantasszal, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) idei, sydney-i éves közgyűlésén Alan Joyce és Akbar Al Baker szinte minden mondatban használta a „My friend”, barátom megnevezést a másikra, bár senki sem lenne meglepve, ha ez csak a máz lenne.

Alan Joyce, a Qantas vezérigazgatója az IATA 2018-as, sydney-i közgyűlésének egyik sajtótájékoztatóján. Fotó: IATA

Al Baker emellett leszögezte: elégedettek az amerikai kormánnyal kötött megállapodással és nem szegték azt meg. Az American azért támadja a Qatart, mert az Air Italy új járatokat nyitott Milánóból az Egyesült Államokba, a Meridiana romjain felépített új légitársaságban pedig a Qatarnak 49 százalékos tulajdonrésze van. Erről Al Baker azt mondta, az üzlet nem más, mint egy stratégiai befektetés, ahogy a British Airways anyavállalatában, az International Airlines Groupban (IAG) is van 21 százalék részesedésük.