A Ryanair lehet utasforgalom alapján újra Európa legnagyobb légitársasága, miután a cég csoportszinten 152,4 millió utast szállított tavaly. A Lufthansa még nem hozta nyilvánosságra utasforgalmi adatait, de jelentős lemaradásban van a német cégcsoport.
A Ryanair lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a társaság 12 havi, gördülő utasforgalma december 31-ével 152,4 millió volt, 9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A járatok töltöttsége tavaly átlagosan 96 százalék volt. A Ryanair azt nem részletezte, hogy a taglégitársaságok milyen arányban járultak hozzá a forgalomhoz.
Ez az adat bőven elegendő lehet arra, hogy a Ryanair letaszítsa az első helyről a Lufthansa-csoportot, amely több éve a legnagyobb forgalmat bonyolító társulás Európában. A németek még nem hozták nyilvánosságra decemberi, és teljes éves statisztikájukat, de a novemberi adatok alapján jelentős elmaradásban vannak.
A Lufthansa Csoport az év első tizenegy hónapjában 135,3 millió utast szállított, 2,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez alapján a cégnek decemberben 17,1 millió utast kellene szállítania, hogy beérje, és ennél is többet, hogy leelőzze egyik legnagyobb riválisát.
Az előző évi adatok alapján erre nincs túl sok esély, mivel tavaly decemberben a Lufthansa 9,9 millió utast szállított.
Tavaly a teljes évben a Lufthansa még megtartotta elsőségét, utasforgalma 142,3 millió volt, míg a Ryanair 139,2 millió utast fuvarozott.