Airbus A321LR-ek is érkeznek majd a Qatar Airways flottájába azzal, hogy korábbi megrendeléseikből néhány darabot erre a típusra változtatnak.

Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója a német Aerotelegraph-nak adott interjújában beszélt erről. Elmondása szerint a korábbi, A320neókra vonatkozó megrendelést alakították át úgy, hogy csak A321neókat vásárolnak, összesen 50 darab érkezik ebből a típusból a flottába, emellett pedig opciót szereztek további 30 gép vásárlására.

Hogy pontosan hány gépről van szó, azt még maga Al Baker sem tudja, mert még nem született róla döntés. Úgy vélte 10-15 gépet konvertálhatnak át LR verzióra.

Fotó: Airbus

Beszélt arról is, hogy szerinte az A320neók hajtóműveit érintő mizériáknak hamarosan vége, ezért rövidesen megérkezhetnek az első példányok a cég flottájába. Ismeretes, a Qatar Airways két éve indító légitársasága lett volna az A320neónak, de a Pratt áttételes hajtóműveinek hibája miatt kivárt, sőt később vissza is mondott néhány darabot, így a Lufthansa lett az indító légitársaság.

Az A321LR idén január végén teljesítette szűzfelszállását. A gép maximális felszállótömege 97 tonna, akár három kiegészítő üzemanyagtartály szerelhető be, ezzel 925 kilométerrel növelhető meg a hatótávja. Ha az üzemeltetők a harmadik, középső kiegészítő üzemanyagtartályt is beszerelik a repülőgépbe, akár 4000 tengeri mérföldes (7408 km) útvonalak megtételére is képes lesz az A321LR.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A tesztrepülések során a gép sikeresen repült el a Seychelles-szigetekről Toulouse-ba, összesen 11 órát töltött a levegőben megállás nélkül úgy, hogy terhelése olyan volt, mintha utasokat szállított volna.

Az első LR 2018 negyedik negyedévében kerülhet kereskedelmi forgalomba.