Címlap Címkék Airbus A321LR

Címke: Airbus A321LR

Megrendelte a 13 darab A321XLR-t az Icelandair

Kötelező érvényű szerződést írt alá 13 darab Airbus A321XLR megrendeléséről az izlandi légitársaság és az európai gyártó, emellett még négy lízingelt A321LR is érkezik a flottába.

Amszterdam lesz az amerikai Jetblue harmadik európai úti célja

A légitársaság még idén nyáron elindítja járatait New York-JFK és Schiphol között, majd később Bostonból is repül a holland városba, miután végül sikerült megszereznie az ehhez szükséges reptéri résidőket.

Airbus A321XLR-ekkel váltja le Boeing 757-eseit az Icelandair

Az eddig csak Boeingeket üzemeltető izlandi légitársaság 13 darab Airbus A321XLR repülőgépet vásárol, további 12 példányra vételi jogot szerzett, ezen felül 4 bérelt A321LR már 2025-ben csatlakozik a flottához.

Harminc éve repül az Airbus A321-es

Ma három évtizede, 1993. március 11-én emelkedett először a levegőbe az Airbus A321-es, amely kis példányszámban gyártott variánsból az európai gyártó legsikeresebbje lett.

Június végén indulnak a Jetblue New York és Párizs közötti járatai

A Jetblue bejelentette, hogy június 29-én indítja el első járatát New York-JFK és Párizs-CDG között.

Párizsba indít járatokat az amerikai Jetblue 2023 nyarán

A Jetblue bejelentette, hogy London után Párizs lesz a második európai úti célja, ahova New York JFK-ről és Bostonból indít járatokat a jövő nyári menetrendben.

Átvette első Airbus A321LR gépét a német légierő

A nagy hatótávú, keskenytörzsű repülőgépet a Lufthansa Technik szerelte fel a szükséges rendszerekkel és speciális kabinberendezéssel.

Keresztülhúzták a Play terveit a magas üzemanyagárak

Az üzemanyag drágulása miatt nem indítja el idén Keflavík és a floridai Orlando közötti járatait az izlandi fapados, emellett egy A321LR helyett egy A320neót bérel majd.

Frissített arculatot mutatott be első A321LR gépén a Jetstar

Alapításának 18. évfordulója alkalmából frissített arculatot mutatott be első Airbus A321LR gépén az ausztrál low-cost légitársaság.

Elindult első tengerentúli útjára a SAS A321LR gépe

December 22-én Koppenhágából Washingtonba repül első tengerentúli útján a skandináv légitársaság megnövelt hatótávú, keskenytörzsű típusa.

Megérkezett Londonba a Jetblue első járata New Yorkból

Elindult az amerikai Jetblue légitársaság New York és London közötti járata, az Airbus A321LR 6 és fél óra repülés után érkezett meg Heathrow-ra.

Sem a Boeing 737 MAX, sem az A321XLR nem kell a Qatarnak

Akbar Al-Baker cégvezér szerint az A380-as forgalomba állítása a légitársaság legnagyobb hibája volt, ám az A350-es esetleges áruszállító változata nagyon is vonzó lenne.

Augusztusban indítja el New York és London közötti járatait a Jetblue

New York (JFK) és London-Heathrow között augusztus 11-től, Gatwickre pedig szeptember 29-től közlekednek a légitársaság A321LR repülőgépei.

Diszkont céggé alakul az üzbég állami légitársaság egy része

A közép-ázsiai ország a turizmus fellendítése és a nyitás érdekében megreformálja légiközlekedését, az Uzbekistan Airways például kettéválik, egyik része fapados cég lesz.
video

Átvette első Airbus A321LR repülőgépét a Jetblue

Az Airspace fedélzeti berendezés és a különleges üzleti osztályú ülések a szélestörzsű repülőgépek kényelmét ígéri a légitársaság leendő transzatlanti járatain.

Lemondta összes Airbus-megrendelését a Norwegian

Eldőlt a Norwegian Airbus A320neo és A321LR flottájának sorsa: megegyeztek a gyártóval arról, hogy elállnak az ügylettől.

Keskenytörzsű gépeken egyedülálló üzleti osztályt vezet be a Jetblue

Megújítja a méltán népszerű, Mint elnevezésű prémium kabinját az amerikai Jetblue légitársaság, készülve a transzatlanti járataira. 

Megérkezett az első A321LR a SAS flottájába

A skandináv légitársaság az Air Lease Corporationtől lízingeli a megnövelt, 7 400 km-es hatótávú keskenytörzsű típust, amelyből összesen három példány érkezik a céghez.

Elkészült az első Airbus A350-es német kormánygép

Befejeződött az első olyan Airbus A350-900-as átalakítása, amely mostantól a német állam kormánygépeként szolgál.

Lemondta több 737 MAX-gépét az Air Canada, helyettük A321neót vehet

Törölte Boeing 737 MAX-megrendelésének egy részét az Air Canada, amely vizsgálja az A321neo megnövelt hatótávú változatát, eközben brutális leépítés jöhet a cégnél, és az EU aggódik az Air Transat megvétele miatt.

A Boeing kevesebb 787-est gyárt és újratervezést indít

Mivel kevesebb a megrendelés 787-esekre, a típus gyártási rátáját havi 10 darabra csökkentik 2021-re, a Boeing-vezér pedig részletezte korábbi szavait a tervezett 757/767-es utód átgondolásáról: utalt arra, hogy új szélestörzsű helyett keskenytörzsűről is szó lehet.

Új generációs A321-gyártósort hoz létre Toulouse-ban az Airbus

Jelenlegi slágertermékét, az A321-est készíti 2022 év közepétől az Airbus az A380-asok szerelőcsarnokában, az európai repülőgépgyártó modern, digitális gyártósorral bővíti a legnagyobb befogadóképességű keskenytörzsű kibocsátását.

A bostoni járaton mutatkozik be a SAS Airbus A321LR-je

A Koppenhága-Boston járaton repül először a SAS Scandinavian Airlines első Airbus A321LR-je, amely az üzleti osztályon teljesen sík ággyá alakítható üléseket kínál.

Kínai bank segítségével finanszírozza 27 Airbus-gépét a Norwegian

Kínai bankkal létrehozott vegyesvállalathoz kerül a Norwegian 27 darab Airbus A320neo típuscsaládba tartozó repülőgépe, ezzel hatalmas tehertől szabadul meg a diszkont cég, amelynek pénzügyi teljesítménye javult a harmadik negyedévben.

Robotok kezdték meg a munkát az Airbus új hamburgi üzemében

Az A320-as repülőgépcsalád törzselemeinek strukturális összeszerelését végző, magas fokon automatizált, új gyártósort állított üzembe az Airbus Hamburgban.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Repülőgép festő-fényező tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

AMO Quality Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Repülőgép-szerkezetjavító és oktató

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Operations Officer

Fly-Coop Kft.

Operatív védelmi járőr

Bud Security Kft.

Service Design Specialist

Budapest Airport Zrt.

Szolgálatvezető

HungaroControl Zrt.

Short Term Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Elektrikus hibaelhárító

Budapest Airport Zrt.

Repüléstájékoztató

Győr Pér Repülőtér Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

EASA B1-es tapasztalt repülőgép-szerelő

Lufthansa Technik Budapest Kft.

OCC Logistics Agent

Wizz Air Hungary Ltd.

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »