Nincs szüksége a korábban lekötött Boeing 737 MAX 8-asokra a Qatar Airwaysnek, és az Airbus A321 ultra nagy hatótávú változatából sem rendelnek. A cégvezető emellett az A380-asok beszerzését legnagyobb hibájuknak tartja, de élénken érdekli az A350-es esetleg megvalósuló áruszállító változata.

Akbar Al Baker, a katari állami légitársaság vezérigazgatója – akit májusban egyébként a Oneworld légiszövetség irányítótestülete elnökének is megválasztottak – egy online konferencián a CH Aviation beszámolója szerint elmondta: jelenlegi flottájuk korántsem tökéletes, sőt, a Qatar Airways „legnagyobb hibája” volt, hogy tíz darabot forgalomba állított az Airbus A380-asból. Szerinte a típusnak belátható időn belül nem lesz helye a piacon, ráadásul használtan is szinte csak bontóba lehet eladni.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

Nem tervezi a Qatar annak a szándéknyilatkozatnak a véglegesítését, amit 2016-ban írt alá maximum hatvan Boeing 737 MAX 8-ra. Ebből érkezett korábban az azóta csődbe ment katari résztulajdonú cég, az Air Italy 3 példánya, amelyeket jelenleg Budapesten tárolnak.

Al Baker hozzátette, a MAX-szel kapcsolatos ügyeket már lerendezték a Boeinggel.

Azonban a közvetlen konkurenciát jelentő Airbus A321neo-ból ötven darabot is megrendelt a légitársaság, köztük tíz nagy hatótávolságú (LR – Long Range) példánnyal, amiket a szezonálisan mérsékeltebb kapacitást igénylő útvonalakon fog bevetni a cég.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A még nagyobb hatótávú, két éve bejelentett A321XLR-ből azonban nem kér a Qatar Airways, mert igazán hosszú útvonalakat nem tervez keskenytörzsű gépekkel teljesíteni az ötcsillagos légitársaság.

Ehelyett maradnak e célra a szélestörzsűek, ezekből a Boeingnek adtak le nagyobb megrendelést, összesen hatvan példányt kötöttek le a 777X családból: tíz darab rövidebb törzsű 777-8-ast és ötven 777-9-est.

Bár indító légitársaság biztosan nem lesz a Qatar Airways, Al Baker reméli, hogy cége első példányai megérkeznek 2022-ben Dohába, annak ellenére, hogy a Boeing és a majdani első üzemeltető Emirates csak 2023-ra, esetleg 2024-re várja a forgalomba állítást.

A Qatar Cargo áruszállító flottájának fejlesztését is tervezik, emiatt Al Baker szerint továbbra is érdeklődnek az Airbus A350 XWB áruszállító verziójának kifejlesztése iránt, és annak is örülnének, ha az új variáns indító légitársasága lehetnének.

A tervezett A350-950F típusról eddig kiszivárgott információkat ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Grafika, A321neo a Qatar Airways színeiben (Forrás: Airbus)