Kötelező érvényű szerződést írt alá 13 darab Airbus A321XLR megrendeléséről az izlandi légitársaság és az európai gyártó, emellett még négy lízingelt A321LR is érkezik a flottába.

A megállapodás szerint az első A321XLR 2029-ben áll forgalomba az Icelandairnél, míg az SMBC Aviation Capitaltól lízingelt négy A321LR 2025 nyara előtt megérkezik a flottába.

Amint korábban megírtuk, az eddig csak Boeingeket üzemeltető izlandi légitársaság áprilisban írt alá szándéknyilatkozatot az európai gyártóval 13 darab Airbus A321XLR repülőgép megvásárlásáról. A 4700 tengeri mérföld (8700 km) hatótávolságú típus forgalomba állításával a még meglévő Boeing 757-eseket fokozatosan váltják majd le.

Forrás: Airbus

A légitársaság az üzemeltetési költségei és a szén-dioxid-kibocsátása csökkenését, valamint az ügyfélélmény javulását várja a típustól, amely a nagy hatótávolsága révén az új piacokra lépést is lehetővé teszi a cég számára.

Az Icelandair A321XLR repülőgépeinek fedélzetét 190 ülőhellyel szerelik majd fel, azaz a légitársaság Boeing 757-200-asainál héttel több utas szállítására lesznek képesek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A bejelentéssel így az is eldőlt, hogy az Icelandair nem vár tovább a még tanúsítás alatt lévő 737 MAX 10-es változatra, és az eddig homogén Boeing-flottát birtokló légicég 2025-től vegyes üzemeltetésre áll át.