A 2019 végéig az Air Canada flottájából távozó Boeing 767-esek utódlására a légitársaság szerint a 787-eskre szóló opciók lehívása drága megoldás lenne. Ezért inkább felújítják az A330-300-asaik kabinját és négy további példányt szereznek be.

Kivonja az öregedő, még megmaradt nyolc Boeing 767-300ER típusú repülőgépét a flottájából az Air Canada 2019 végéig, és ahelyett, hogy a 787-esekre meglévő opciójából lehívna néhány példányt ezek pótlására, más utat választott a légitársaság – írja a ch-aviation.com portál.

Az alapos elemzés után úgy döntött a kanadai zászlóvivő, hogy drága lenne a 787-esek beszerzése, ezért inkább jelentős összegből felújítják a nyolc A330-300-asukat és négy további példányt állítanak forgalomba.

Egyelőre nem kér több 787-est a kanadai légicég, mert túl drága lenne (Fotó: Boeing)

Benjamin Smith azt nem közölte, hogy a 767-eseket átadják-e a diszkont modellben működő és Budapestre is közlekedő Air Canada Rouge-nak, ahogy korábbiakkal tették. Egyelőre azt sem tudni, hogy honnan érkeznek az újabb A330-asok, használt példányok-e vagy a gyárból újonnan.

Viszont elmondta, hogy ez a megoldás a az Airbusok kabinfelújításának költsége ellenére még mindig kedvezőbb, mint ha további Boeing 787-eseket állítanának forgalomba. A négy további A330-as egyébként lízingkonstrukcióban érkezik majd a kanadai céghez.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az A330-asok új bázisa Montréal reptere lesz, ahonnan a transzatlanti járatokat teljesítik majd, az új kabin pedig a 777-esekéhez és 787-esekéhez hasonló lesz.

Az Airbus-szélestörzsűek ügye mellett a kanadai légitársaság közölte azt is, hogy módosított a Boeing 737 MAX-ok átvételi ütemezésén is. Méghozzá úgy, hogy öt példányt előbb kérnek, tizenegyet pedig három évvel később, az eredeti tervhez képest.