Nem emelt kifogást a német versenyjogi hatóság a Condor felvásárlására, a légitársaság így a LOT Polish Airlines-t is irányító, lengyel állami Polska Grupa Lotnicza (PGL) tulajdonába kerül.
A Bundeskartellamt február 20-i, csütörtöki bejelentése szerint nem látja annak akadályát, hogy a korábban csődbe ment Thomas Cook-leánycég Condort a lengyel állami légiipari csoport vásárolja fel – írta meg a Flightglobal.
A hatóság szerint nincs releváns átfedés Németország egyik legnagyobb, üdülőjáratokra specializálódott légitársasága és a szintén a lengyel állami Polish Aviation Group (Polska Grupa Lotnicza – PGL) által irányított LOT tevékenysége között, emiatt az ügylet nem veszélyezteti a piaci versenyt.
„A két légitársaság inkább kiegészíti egymást, és az új tulajdonossal a Condor friss erőre kaphat a Lufthansával vívott versenyben” – nyilatkozta Andreas Mundt, a Bundeskartellamt elnöke.
Hozzátette: azért adták meg relatíve gyorsan a zöld utat, hogy minél hamarabb rendeződhessen a Condor sorsa, az elmúlt időszak zűrzavara után. Ennek oka az volt, hogy hiába ment csődbe a Thomas Cook, a német cég folytathatta üzemelését, de ki kellett válnia a brit csoportból.
Ehhez a pénzügyi feltételeket a KfW német állami fejlesztési bankon keresztül a német szövetségi állam és Hessen tartomány áthidaló kölcsöne biztosította, ennek visszafizetése az új tulajdonos által fizetett összeg miatt várhatóan nem okoz majd problémát.
A légitársaság németországi központtal charterek mellett jelenleg közel 80 célállomásra üzemeltet menetrend szerinti járatokat, ezek elsősorban különböző nyaralóhelyek, a népszerű mediterráneumbeli városoktól Kubáig. Ugyan Lengyelországban jelenleg nincs érdekeltsége, a tervek szerint itt is jelentős szerephez jut hamarosan.
Ezen felül, mint arról beszámoltunk, a Condor öregedő hosszútávú járatokat teljesítő flottájára a LOT-tal közös modernizáció várhat. A PGL összesen harminc Airbus vagy Boeing gép vásárlását tervezi, amelyből húsz kerülhet a Condorhoz, tíz a LOT-hoz.