Szerep juthat a Lufthansa és az Air France-KLM megmentésében az illetékes országoknak is: a cégek már megkezdték a tárgyalást a kormányokkal a támogatás feltételeiről. Európában a DHL lett a legnagyobb forgalmat lebonyolító légitársaság a járvány miatt.

Az Aero.de szerint a Lufthansa is számba vette a különböző lehetőségeket a koronavírus-járvány miatti nehéz helyzetben. A Citi elemzése szerint a vállalatnak 4,5 milliárd eurós tőkeinjekció kellene, a részvények alapján viszont a tőkepiaci értéke nem éri el a 4 milliárd eurót.

Az opciók között szerepel a német állami segítség, amiért cserébe részesedést kapna a Lufthansában a kormányzat, az erről zajló tárgyalásokat a cég elismerte. 

Forrás: Lufthansa

A Lufthansa-csoporthoz tartozó Brussels Airlines ennél rosszabb helyzetben van: az Euractive a belga LN24 tévéadó információira hivatkozva azt írta, hogy a cég virtuálisan csődbe ment, 300 millió euróra lenne szüksége, hogy ne húzza le a rolót.

Hogy ez ne történjen meg, a légitársaság stratégái az államosítást is felvetették.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A belga fuvarozó 1995 után kerülne újra állami kezekbe, akkor vette meg a Swissair a mai Brussels jogelődje, a Sabena 49 százalékát. Mint ismert, később, a 2000-es évek elején aztán mindkettő csődbe ment.

Az Air France-KLM csoport szintén pénzintézetekhez fordult, hogy hatalmas hitelkeretről állapodjanak meg, állami garanciával.

A Reuters szerint a csoport 6 milliárd euró hitelt szeretne, amelynek garanciáját a 14-14 százalékban tulajdonos francia és holland kormány biztosítaná: 4 milliárdot szerezne az Air France, 2 milliárdot pedig a KLM.

Fotó: AIRportal.hu

A krízis idejére lazított uniós szabályozás szerint az állami fedezetű hitelek nem érhetik el az adott vállalat 2019-es árbevételének negyedét. Ez a francia légitársaság esetében 4,2, a hollandénál pedig 2,7 milliárd euró.

Az Air Baltic a honlapján közölte, hogy további járatokat kénytelen törölni a menetrendből: április 15. és október 31. között az előre meghirdetett járatok közel fele nem fog elindulni, és csökkenni fog a flotta mérete is. Ezzel kapcsolatban a Flightglobal írt arról, hogy a cég
előbb kivonja Dash Q400-as és Boeing 737-es típusú gépeit, így a válság után már csak Airbus A220-asokkal repül majd.

Fotó: Airbus

A kanadai Air Transat arról tájékoztatott, hogy mától minden járatát fel kellett függesztenie, és előre hozta a koros Airbus A310-esek kivonását, ezek a gépek a járvány után már nem térnek vissza a flottába.

Az Eurocontrol adatai szerint április 2-án a bejegyzett európai légitársaságok közül a DHL Express üzemeltette a legtöbb, összesen 253 járatot.

Ez csak kettővel kevesebb a cég tavaly ilyenkori üzemelésénél. A második helyre a skandináv belföldi járatokat teljesítő Wideroe került, de 192 járata fele annyi, mint tavaly ugyanekkor. A képzeletbeli bronzérmet a SAS Scandinavian zsebelte be 123 járattal, ami 88 százalékkal kevesebb a légitársaság 2019. április 2-i teljesítményéhez viszonyítva.

Forrás: DHL Express

A Lufthansa 109 járattal a negyedik volt, de csökkenésben messze megelőzött mindenkit, mivel tavaly még 1625 járata volt, így ez 93 százalékos csökkenésnek felel meg.

A múlt évben e napon egyébként a Ryanair üzemeltette a legtöbb járatot, 2431-et, a mostani teljesítményéről az Eurocontrol nem közölt adatot.

A Travel Daily eközben a Forward Keys elemző cég adataira hivatkozva azt írta, hogy a globális nemzetközi forgalom 77 százaléka hiányzott április első hetében az előző évi adatokhoz képest: 44 millióról 10 millióra csökkent a felkínált kapacitás.

A még üzemelő légitársaságok közül a KLM (800 ezer), a Qatar Airways (500 ezer) és a Ryanair (400 ezer) biztosította az április 5-ével záruló héten a legtöbb szabad széket, őket a Delta, az Air France, az American Airlines követi.