Közel tízéves periódus szakadt meg tegnap az USA-ban a Southwest légitársaság Boeing 737-700-asának balesetét követően, melyben egy utas életét veszítette. Az NTSB elsődleges vizsgálatai szerint a bal oldali, egyes hajtómű első lapátsorának 13-as számú lapátja anyagfáradás miatt válhatott le a tengelyről. A repülőgép pilótáit hősnek nevezték.

Forrás: NTSB

Az első hírek szerint az eseményt követően egy embert kórházba szállítottak, később az NTSB azt közölte, hogy egy ember életét veszítette a balesetben.

Az NTSB megkezdte az esemény vizsgálatát, jelezték, hogy a repülőgép adatrögzítőit biztonságba helyezték és Wahingtonba szállítják, és az ottani laborban vizsgálják majd.

Az NTSB a meghibásodott hajtóművet szintén lefoglalta és laboratóriumi vizsgálatra elszállítják.

Az NTSB beleset helyszínére kirendelt szakértői csapatának elsődleges vizsgálata megállapította, hogy a meghibásodott hajtómű első ventilátorfokozatának 13-as számú lapátja hiányzik, mely közvetlenül a tengely-csatlakozásnál vált el a szerkezettől.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„Az elsődleges vizsgálataink során bizonyítékot találtunk a fémszerkezet anyagfáradására, ott, ahol az érintett lapát leszakadt” – mondta el tájékoztatóján Robert Sumwalt, az NTSB elnöke.

Az NTSB-megállapítást követően kimondható, hogy az április 17-i baleset kapcsolatba hozható a 2016 augusztusában ugyancsak a Southwest légitársaság Boeing 737-700-as repülőgépével történt eseménnyel, melyet követő vizsgálatában az NTSB azt állapította meg, hogy anyagfáradás miatt esett szét a repülőgép CFM56-7B típusú hajtóműve.

Az FAA 2017-ben a CFM56 típusú hajtóművek ultrahangos felülvizsgálatát rendelte el, egyelőre arról nincs információ, hogy a most balesetet szenvedett repülőgép átesett-e már ezen a felülvizsgálaton.

Az NTSB videója a repülőgépben keletkezett károkról

Közel tíz éves periódus szakadt meg

Az Egyesült Államokban bejegyzett légitársaságok kereskedelmi utasszállító repülőgépeivel 2009 óta, a Colgan Air Bombardier Q400-asának balesete óta nem történt emberéletet követelő katasztrófa.

Az utolsó, kereskedelmi utasszállító járat balesetével kapcsolatos haláleset az USA területén 2013-ban történt az Asiana Airlines Boeing 777-esének félresikerült leszállását követően.

Flight 1380 From NYC to Dallas crash landed in Philly. Engine exploded in the air and blew open window 3 seats away from…

Közzétette: Marty Martinez – 2018. április 17.

Hős pilóták

Amint arról kedden este beszámoltunk, kényszerleszállást hajtott végre az amerikai Southwest légitársaság New York La Guardia – Dallas járatát teljesítő Boeing 737-700-as repülőgépe nem sokkal a felszállást követően Philadelphiában.

A WN 1380-as számú járatot teljesítő N772SW lajstromjelű repülőgép bal oldali, egyes számú hajtóművétől a felszállást követően mintegy 15 perccel, körülbelül 31 ezer lábas magasságon egy hangos robbanásszerű zaj volt hallható, a hajtómű beömlőnyílása, szívótorokrésze és a hajtómű borításának több darabja levált.

A hajtómű leszakadt darabjai az utaskabin egyik bal oldali ablakát betörték, valamint a gép törzsén és a bal szárnyon is több helyen sérülést okoztak. Feltehetően az érintett ablaknál ülő utas volt a baleset áldozata, médiaértesülések szerint a hirtelen nyomásesés csaknem kiszippantotta az utast a repülőgépből.

A pilóták hajtóműtűzről számoltak be a légiforgalmi irányításnak, a járat személyzete azonnal vészsüllyedést kezdett meg, majd egy működő hajtóművel a legközelebbi Philadelphia repülőtéren hajtott végre kényszerleszállást.

A repülőgép pilótáit az amerikai média röviddel az eseményt követően már hősként emlegette. A Boeing 737-es egyik pilótája, Tammie Jo Shults, az USA egyik első női F/A 18 vadászpilótája a híradások szerint.

Shults 1985-ben csatlakozott az USA haditengerészetéhez, ahol több típuson is teljesített szolgálatot, majd 1993-ban leszerelt és a Southwest Airlinesnál állt szolgálatba.

A teljes rádióforgalmazás