Átvette első A380-asát a japán ANA az Airbus toulouse-i bázisán, a légitársaság hosszú idő után a típus első új üzemeltetője.
Az Airbus közlése szerint az ANA lett a világon a 15. A380-as üzemeltető, a japán cég egyébként három darabot rendelt a világ legnagyobb utasszállítójából. Tom Enders, az Airbus vezérigazgatója mérföldkőnek nevezte az első példány átadását, és bizonyosságát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a típus nagy sikert arat a leghűségesebb japán partnerüknél.
Sinya Katanozaka, az ANA vezérigazgatója szerint az A380-as merőben megváltoztatja majd a piacot, és segítségükre lesz a jelenlétük növelésében, a stratégia végrehajtásában.
A Japán és Hawaii közötti forgalomra szánt típus példányainak külseje merőben eltér a többi ANA-géptől: mindhárom a hawaii teknőst ábrázoló arculatot kap. A festés 16 különféle árnyalatot tartalmaz, és 21 napig készült. A speciális minta a most átvett első gépükön kék változatban látható, amely az égboltot jelképezi. A másik, smaragdzöld az óceánt szimbolizálja majd, a harmadik, narancssárga pedig a híres hawaii naplementét.
Mindegyik elnevezést is kapott, a Flying Honu (utóbbi a teknősfajta hawaii nyelven) program részeként a kék a Lani (égbolt), a zöld a Kai (óceán), a narancssárga pedig a Ka La (naplemente).
Az A380-as bevezetésével több újdonságot is bemutat a társaság. Egyrészt az A380-asokon a többitől eltérő menü lesz, másrészt a prémium turista osztályon jobb ételeket biztosítanak, mint a turistán. Harmadrészt pedig az ANA az A380-assal vezeti be a hawaii járatokon az első osztályt, mivel a Tokió és Honolulu között most közlekedő Dreamlinereken a business osztály a legmagasabb elérhető szolgáltatás. A felső fedélzeten összesen 8 első osztályú szék található a gépeken, emellett 56 business, 73 prémium turista van itt, az alsó (fő) fedélzeten pedig 383 turista ülés lesz elérhető.
A korábbi tervek szerint az ANA első A380-asa május 24-én teljesíti majd az első kereskedelmi járatát Japán és Hawaii között.
Japan’s @FlyANA_official has taken delivery of its first #A380 – with two more on order. Painted in a special Hawaiian Green Sea Turtle livery, ANA becomes the world’s 15th A380 operator. https://t.co/bGsNcQxLr0 #FLYINGHONU pic.twitter.com/VxrW75Xevs
— Airbus (@Airbus) March 20, 2019