AIRportal.hu
Repülőtér-üzemeltetési munkafolyamat-szervező
Budapest Airport Zrt.
Repülőtér-üzemeltetési projektmenedzser
Budapest Airport Zrt.
Ramp Supervisor
Menzies Aviation (Hungary) Kft.
Nyártól Hszian is újra közvetlenül elérhető lesz Budapestről
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy Hszian és Budapest közötti járatok indulnak, az AIRportal.hu információi szerint a járvány előttihez hasonlóan a Shanghai Airlines sanghaji járatainak közbenső megállója lesz a kínai nagyváros.
Megvált négy utolsó Boeing 747-esétől az Air India
Az Air India 2020-21-ben vonta ki a forgalomból az utolsó négy Boeing 747-400-asát, azóta Mumbai repterén parkoltak, de most eladták őket, kettőt áruszállítóvá alakítanak, kettőt pedig szétbontanak.
Két ikonikus repülőgépet kimentettek a görög szellemreptérről
A hamarosan egy új városrésznek helyet adó athéni régi légikikötő területéről egy Boeing 727-est és egy BAC 1-11-est mentett ki egy görög-ciprusi cég.
Dokumentumkezelési munkatárs
Budapest Airport Zrt.
A régióban elsőként lett 4+ szintű a Budapest Airport karbonakkreditációja
A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa karbonakkreditációs rendszerében a Budapest Airport elérte a hét fokozatú skála hatodik lépcsőfokát, ami az értékelésben résztvevő légikikötők csupán tíz százalékának sikerült.
EASA B1 repülőgép-szerelő – forgalmi karbantartás
Lufthansa Technik Budapest Kft.
EASA B1-es tapasztalt repülőgép-szerelő
Lufthansa Technik Budapest Kft.
Több gép is keresztezte a futópályát egy felszálló A330-as előtt JFK-n
Megszakította a nekifutást a Swiss Airbus A330-300-asa New York-JFK-n, mert több repülőgép is éppen keresztezte a futópályát előtte, mindegyikük rendelkezett engedéllyel.
Bocsánatot kért a dubaji káosz miatt az Emirates elnöke
Tim Clark elismerte, hogy a rendkívüli helyzetre nem tökéletesen reagáltak, és bár szombat reggelre helyreállt a járathálózat, még napokba telik az összes utast és a feltorlódott 30 ezer poggyászt eljuttatni céljukra.
Zöldárammal biztosítják a repülőgépek energiaellátását Ferihegyen
A Budapest Airport 14 repülőgép-állóhelyet szerelt fel elektromos áramátalakítóval, amelyekkel a kiszolgálócégek a dízel-üzemanyaggal működő földi áramforrásoknál környezetkímélőbb módon biztosíthatják az energiaellátást.
A Lufthansa A321neo gépeivel repül Debrecenbe péntekenként és hétfőnként
Nagyobb befogadóképességű repülőgépeket közlekedtet Debrecen és München között a német légitársaság a hétfői és pénteki napokon a városban épülő autógyár kapcsán a BMW a Lufthansa közötti megállapodás értelmében.
Új szintre lép a digitalizációban a BUD cargo és a repülőtéri logisztika
A Budapest Airport a Kale Info Solutions felhőalapú Cargo Közösségi Rendszerének bevezetését kezdi meg áprilisban, ennek célja, hogy a légiáru-fuvarozási értéklánc valamennyi szereplője számára hatékonyabbá tegye az üzleti folyamatokat.
Szerkezetjavító
Aeroplex of Central Europe Kft.
Kompozit szerkezetjavító
Aeroplex of Central Europe Kft.
Nem szállít tranzitutasokat szombat hajnalig az Emirates
Csak a Dubajba tartó utasok vagy onnan elutazók számára teszi lehetővé az utasfelvételt járataira az Emirates szombat kora reggelig, így a városban átszállók nem tudnak elutazni a pénteki járatokkal.
Terminálüzemeltetési és információs munkatárs
Budapest Airport Zrt.
Légiforgalmi tájékoztató asszisztens – NOTAM operátor
HungaroControl Zrt.
Fleet Acquisition Manager
Wizz Air Hungary Ltd.
Négy A321LR-t állít forgalomba az Aegean Airlines
Új, távolabbi úti célokra repülne a görög légitársaság a megnövelt hatótávú, nagyobb komfortot nyújtó berendezésű A321LR változattal, amelyből négyet A321neókra szóló megrendeléseit konvertálva szerez be.
Skytrax: Doha újra világelső, Budapest pedig Kelet-Európa legjobbja
A dohai Hamad légikikötő kapta a világ legjobb repülőtere címet az idei Skytrax-felmérésen, Budapest pedig ismét nyert a kelet-európai kategóriában, és az összetett listában megtartotta 77. helyét.
Többségi tulajdonos lett az edinburgh-i reptérben a Vinci Airports
A francia Vinci Airports megállapodást kötött az Edinburgh Airport 50,01 százalékos részesedésének megvásárlásáról, ezzel bővíti egyesült királyságbeli portfólióját.
Repülőtéri utas- és poggyászátvizsgáló
Bud Security Kft.


































