Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy Hszian és Budapest közötti járatok indulnak, az AIRportal.hu információi szerint a járvány előttihez hasonlóan a Shanghai Airlines sanghaji járatainak közbenső megállója lesz a kínai nagyváros.

A tárcavezető kedden Pekingben jelentette be, hogy nyártól Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről. A közösségi oldalán közzétett videóban kiemelte, hogy a két ország együttműködésében fontos szerepet játszik a légiközlekedés, de a járat heti gyakoriságáról és az azt üzemeltető légitársaságról nem tett említést.

Az AIRportal.hu piaci információi szerint a hsziani összeköttetés a járvány előtti időszakhoz hasonlóan a Shanghai Airlines a hét minden napján közlekedő, Budapest és Sanghaj közötti járatainak közbenső megállójával jön létre. Mint ismert, azok a járatok 2019. december végétől hetente kétszer, hétfői és csütörtöki napokon közlekedtek a Sanghaj – Hszian – Budapest – Hszian – Sanghaj útvonalon a koronavírus-járvány miatti lezárásokig.

Frissítés: Hírünk megjelenése után a Budapest Airport arról tájékoztatott, hogy
a Shanghai Airlines június 22-től hetente egy alkalommal, szombatonként köti össze Hsziant Budapesttel, a magyar főváros és Sanghaj közötti járatok köztes megállójaként.

Fotó: AIRportal.hu

Peking, Sanghaj, Csungking, Ningpo és a hamarosan induló Kanton mellett Hszian a hatodik kínai nagyváros, amely közvetlen utasszállító járattal elérhető lesz Budapestről. Magyarország és Kína között hetente 17 utasszállító járat közlekedik majd.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A körülbelül 13 milliós lakosságú Hszian Senhszi tartomány székhelye és egyben a legnagyobb városa. Pekingtől mintegy 900 kilométerre délnyugatra fekszik, fontos ipari és pénzügyi központ – írta az MTI.