Címlap Címkék Shanghai Airlines

Címke: Shanghai Airlines

Járatot nyitott Sanghaj és Budapest között a China Cargo Airlines

Megérkezett a China Eastern-csoport áruszállító légitársaságának első járata Budapestre Sanghajból, a tervek szerint hetente háromszor közlekedik majd Ferihegyre.

Újraindította Hszian és Budapest közötti járatát a Shanghai Airlines

A China Eastern csoporthoz tartozó légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner repülőgépe június 29-én, szombaton délután érkezett meg Senhszi tartomány székhelyéről a magyar fővárosba.

Már foglalható a Shanghai Airlines Hszian-Budapest járata

Június 29-től hetente egy alkalommal közlekedik majd a China Eastern-csoporthoz tartozó Shanghai Airlines járata Hszian és Budapest között.

Nyártól Hszian is újra közvetlenül elérhető lesz Budapestről

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy Hszian és Budapest közötti járatok indulnak, az AIRportal.hu információi szerint a járvány előttihez hasonlóan a Shanghai Airlines sanghaji járatainak közbenső megállója lesz a kínai nagyváros.

Március végétől már napi járat lesz Sanghaj és Budapest között

A nyári menetrend kezdetétől a Shanghai Airlines naponta közlekedik majd a magyar fővárosba, emellett az idén még legalább egy új, dél-kínai úti cél is várható a kínálatban.

Augusztustól már naponta repül Budapestre a Shanghai Airlines

Köszöntötték a Liszt Ferenc reptéren a Shanghai Airlines ningpói járatát, a nyáron bővül a sanghaji összeköttetés is, emellett a China Eastern-csoport és a Budapest Airport dolgozik a hsziani és csengtui járatok visszatérésén is.

Ningpo és Budapest között indít járatokat a Shanghai Airlines

Kezdetben két charter, majd június közepétől heti egy, júliustól pedig heti két menetrend szerinti járatot tervez Ningpo és Budapest között a China Eastern-csoporthoz tartozó Shanghai Airlines a Boeing 787-9-eseivel.

Újraindulnak a közvetlen járatok Sanghaj és Budapest között

Újraindítja közvetlen, menetrend szerinti utasszállító járatait a Shanghai Airlines a Sanghaj-Putung repülőtér és Budapest között november 11-én.

Ningpo és Budapest között indított áruszállító járatot a kínai Eastern Air Logistics

A China Eastern Airlines logisztikai divíziója, az Eastern Air Logistics a Sanghajtól délre fekvő Ningpo (Ningbo) repülőteréről üzemeltet új cargo-járatokat, a Budapest Airport és a Sanghaj Putung Nemzetközi Repülőtér pedig testvérmegállapodást írt alá.

Kevesebb járat Szöul és Budapest között, több százmilliárdos kár az üzleti utazásokban

A LOT csökkenti a Budapest és Szöul közötti járatai számát, az Easyjet is rendkívüli spórolásba kezdett, az Air Asia pedig elhalasztaná új Airbus A330neóinak átvételét.

Elviheti Budapest új kínai járatainak egy részét a koronavírus

Folytatódnak a törlések: az Air China márciusban csak hetente egyszer repül Pekingből, a csengtui és hsziani járatok a nyári időszakra eltűntek a foglalási rendszerekből, emellett baljós előjelek vannak a csungkingi útvonal körül.

Kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast Ferihegyen

A repülőtéren a protokollnak megfelelően azonnal megkezdték a fertőtlenítést, mind a gépen, mind azokban a helyiségekben, ahol áthaladt vagy tartózkodott az utas.

A közvetlen sanghaji járatot is törölte a Shanghai Airlines

A hsziani és csengtui megállóval közlekedő járatai után a közvetlen sanghaji összeköttetését is felfüggeszti a Shanghai Airlines a koronavírus miatt, Budapestről Kína már csak az Air China pekingi járatával érhető el.

Felfüggeszti több budapesti járatát a Shanghai Airlines

Március végéig felfüggeszti Csengtu-Budapest és Hszian-Budapest járatait a Shanghai Airlines.

Koronavírus: egyre több légitársaság függeszti fel a kínai járatait

Egyre több európai és amerikai légitársaság függeszti fel a kínai járatait, lassan szinte lehetetlen lesz megközelíteni a távol-keleti kommunista országot.

Magas láz miatt kórházba szállították a Shanghai Airlines pilótáját a budapesti reptérről

A pilótát, akinél nem merültek fel a tüdőgyulladás és a koronavírus tünetei a Szent László kórházba vitték, a repülőgépet fertőtlenítették.

Hivatalosan is köszöntötték a Shanghai Airlines két új budapesti járatát

Hivatalosan is köszöntötték a Shanghai Airlines két új budapesti járatát, amelyek 2019 utolsó napjaiban közlekedtek először.

December végétől a hét minden napján közlekedik Budapestre a Shanghai Airlines

December utolsó napjaiban elindítja heti két-két új járatát a China Eastern Airlines Budapestre Sanghajból Hszian és Csengtu érintésével, de megmarad a heti három közvetlen járat is a putungi repülőtérre.

Az orosz AirBridgeCargoval közösen csábítja Ferihegyre a kínai e-kereskedelmi cégeket a Budapest Airport 

Az e-kereskedelemmel foglalkozó legnagyobb kínai cégek is megismerhették a budapesti repülőtér szolgáltatásait, a magyar vállalatok számára pedig a jövőben egyszerűbbé válhat a kínai régióba történő áruexportálás.

Self connect utasoknak vezet be új szolgáltatási csomagot a Budapest Airport

Új szolgáltatási csomagot vezet be a közeljövőben a Budapest Airport azoknak az utasoknak, akik különálló jegy megvásárlásával saját maguk intézik átszállásukat és újabb hosszútávú járatok Ferihegyre csábításán is dolgozik az üzemeltető.

Bemutatjuk a Shanghai Airlines Boeing 787-9 Dreamlinerének fedélzetét

Bemutatjuk a járatot teljesítő Boeing 787-9 Dreamliner fedélzetét.

Megérkezett Budapestre a Shanghai Airlines első járata

Pénteken nem sokkal hat óra előtt leszállt Budapesten a Shanghai Airlines Boeing 787-9-es Dreamlinere, ezzel megkezdődött a China Eastern leányvállalatának budapesti üzemelése.

Csengcsou és Hszian reptereivel kötött együttműködési megállapodást a Budapest Airport

A Budapest Airport két nagy kínai cargo-repülőtérrel is szorosabbra fűzi az együttműködését, a Magyarország és Kína közötti légi összeköttetések továbbfejlesztése érdekében.

Elindult a nyári menetrendi időszak, érkeznek az új járatok Budapestre

A nyári időszámításra térve elindult a légiközlekedésben a nyári menetrendi szezon: összeszedtük, hogy milyen változások várhatók Budapesten és Európa-szerte.

170 euróért Sanghajba! Error fare-rel indít a China Easten járata

Mindössze 170 euróért, azaz kevesebb mint 55 000 forintért lehet most Budapestről Sanghajba repülni a China Eastern Airlines legújabb közvetlen járatával.
Hirdetés
Translate »