Pénteken nem sokkal hat óra előtt leszállt Budapesten a Shanghai Airlines Boeing 787-9-es Dreamlinere, ezzel megkezdődött a China Eastern leányvállalatának budapesti üzemelése.

A B-1112-es lajstromú gép az FM 869-es járattal a jelenlegi egypályás üzem miatt a 31L jelű futópályára érkezett meg, majd a 36-os állóhelyre gurult.

A társaság járatai hetente háromszor, szerdán, pénteken és vasárnap közlekednek Sanghaj és a magyar főváros között.

A járat érkezése után Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója köszöntő beszédében azt hangsúlyozta, ez az első alkalom, hogy közvetlen légi összeköttetés létesül Kína ezen fontos gazdasági és pénzügyi központjával.

A nyitójáratot a légitársaság B-1112 lajstromjelű Boeing 787-9 Dreamlinere teljesítette, amely pénteken reggel 6 óra előtt nem sokkal szállt le Ferihegyen. (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Kiemelte még, hogy a járat megnyitása azért is időszerű, mert a Budapest Airport a kínai utasok számára is több kényelmi szolgáltatást vezetett be: mandarinul beszélő személyzetet is alkalmaznak és több, Kínában elterjedt fizetési módot is elfogadnak már a repülőtéren.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Jost Lammers szerint e járat megnyitása is példázza, milyen jó eredményeket tudnak elérni, ha a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen dolgoznak.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arra emlékeztetett, hogy abban az évben létesül közvetlen járat a távol-keleti ország egyik fontos gazdasági központjával, amikor a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulóját ünneplik. Hozzátette: a biztos, stabil politikai és gazdasági háttérnek köszönhetően soha ilyen ütemben nem fejlődött a két ország kapcsolata, mint most.

Németh Anna, a Magyar Turisztikai Ügynökség helyettes vezetője köszöntőjében rámutatott: a kínai turisták rendkívül fontosak az országnak, az elmúlt évben mintegy 256 ezren érkeztek az országba, ez 12 százalékkal több, mint egy évvel korábban, az új járatnak köszönhetően pedig a fejlődés üteme ennél is nagyobb lehet az idén.

A Shanghai Airlines Boeing 787-9 Dreamlinerei négyosztályos elrendezésben 285 utas szállítására képesek. A repülőgépek fedélzetén 4 első osztályú, 26 business, 28 prémium turista és 227 turista osztályú ülés található.

A légitársaság repülőgépeit és utasait a Malév Ground Handling (MGH) szolgálja ki Ferihegyen.

Bemutatjuk a Shanghai Airlines Boeing 787-9 Dreamlinerének fedélzetét