MTI
Újraindultak az Austrian Airlines járatai
A tervek szerint júliusban már járatai legalább 20-30 százalékát elindítja az osztrák légitársaság, és év végéig a remények szerint elérik az 50 százalékot, a hosszútávú útvonalakon július elsején indul a forgalom.
Műtárgyakat ad el a British Airways, hogy megtarthassa dolgozóit
A British Airways megválik sokmillió fontot érő műgyűjteménye néhány darabjától, hogy pénzhez jusson és ne kelljen elküldenie dolgozóit.
A magyar Aero Investment Partners veszi meg a cseh Aero Vodochody repülőgyárat
A Magyarországon bejegyzett Aero Investment Partners Zrt. veszi meg a katonai kiképző és könnyű harcászati gépeket gyártó cseh Aero Vodochodyt.
Péntektől újra lehet szabadon utazni Horvátország és Magyarország között
Péntektől a magyar és a horvát állampolgárok is korlátozásoktól mentesen utazhatnak a két országba mind a hét közös határátkelőhelyen, nem kell karanténba vonulni a hazaérkezés után sem.
Virtuális kiállítást nyitott a Közlekedési Múzeum a 70 éves ferihegyi repülőtérről
A Közlekedési Múzeum újabb virtuális kiállítással emlékezik meg a 70 éve átadott ferihegyi nemzetközi repülőtérről és a magyar repülés kezdeteiről, igaz, néhol hiba csúszott a leírásokba.
Perre készülnek a turisztikai cégek a hétfőtől érvénybe lépett brit karanténszabály ellen
A brit piacon tevékenykedő három legnagyobb légitársaság, a British Airways, az Easyjet és a Ryanair bíróságon kívánja megtámadni a karanténintézkedést, ahogy a brit turisztikai és szállodaágazat ezt tervezi.
Hétfőtől kéthetes karantén vár a Nagy-Britanniába érkezőkre
Hétfőtől kéthetes karanténra kötelez minden beutazót a brit kormány, már előre kitöltött elérhetőségi helyszínazonosító kérdőívvel kell rendelkezni a belépéskor, akinek nincs megfelelő szálláshelye, azt a kormány helyezi el, a karantén megszegése esetén ezer font a büntetés.
Korlátozott számban, de repülhetnek a kínai utasszállítók az USA-ba
Az amerikai közlekedési minisztérium pénteken közölte: készen áll a korlátozások további feloldására is, amennyiben a kínai fél is ezt teszi.
Fél évvel később lépnek hatályba a drónokkal kapcsolatos uniós előírások
Az Európai Bizottság az idei év végére halasztotta a pilóta nélküli légi járművekkel végzett műveletekre vonatkozó szabályokról és eljárásokról szóló végrehajtási rendelet alkalmazásának határidejét.
Hatott az USA keménykedése, Kína enyhíti a külföldi légitársaságokra vonatkozó korlátozásokat
Kína enyhíti a koronavírus-járvány miatt a nemzetközi légitársaságokra vonatkozó korlátozásokat - közölte a pekingi hatóság egy nappal az után, hogy Washington megtiltotta a kínai utasszállítók berepülését az USA területére.
Frissült az uniós légitársasági feketelista
Az Európai Bizottság frissítette légiközlekedés-biztonságra vonatkozó, azon országokat és légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
Július elején indulhatnak charterjáratok a tengerparti üdülőhelyekre
Július elejétől indulhatnak a közvetlen charterjáratok a mediterrán tengerparti üdülőhelyekre a Magyar Utazási Irodák Szövetségének közlése szerint. Az MTÜ a belföldi turizmusban vár bővülést, de nyáron már teljes utazási szabadság lehet a schengeni övezeten belül.
Összehangolt intézkedéseket szorgalmaz az EU az idegenforgalom felélesztésére
Az Európai Bizottság az idegenforgalommal és az unión belüli határok megnyitásával kapcsolatos iránymutatásokat tett közzé szerdán, hogy segítse kilábalni az idegenforgalmi ágazatot a koronavírus-járvány okozta hullámvölgyből, és segítse mindazokat, akik nyáron határátlépéssel járó utazást terveznek Európában.
Két hét kötelező karantén jöhet a beutazóknak az Egyesült Királyságban
Brit légitársaságok értesülései szerint a brit kormány 14 napig tartó karantént tenne kötelezővé a Nagy-Britanniába beutazók számára az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelem következő szakaszában.
Jelentősen romlott az Airbus első negyedéves pénzügyi eredménye
Részben a koronavírus-járvány miatt jelentősen romlott az Airbus március 31-ével zárult első negyedéves pénzügyi eredménye az egy évvel korábbihoz képest.
Az EU jóváhagyta a Condor újabb állami megsegítését
Az Európai Bizottság engedélyezte, hogy Németország 550 millió euró államilag garantált hitelt nyújtson a Condor szabadidős légitársaságnak, miután a lengyel LOT tulajdonosa kihátrált a cég felvásárlásából.
A harmadik negyedévre várható a belföldi utasforgalom élénkülése Kínában és az USA-ban
Csak a harmadik negyedévben várható, hogy a legnagyobb belföldi piaccal rendelkező országokban (Kína, Egyesült Államok) élénkülni kezd a légi utasforgalom a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint.
Több mint 90 százalékos forgalomcsökkenés várható Heathrow forgalmában áprilisban
Több mint 90 százalékos forgalomcsökkenést valószínűsít áprilisra a londoni Heathrow repülőtér az új koronavírus okozta járvány miatt.
Bezuhant a németországi repterek forgalma
A német repülőterek üzemeltetőinek szakmai szervezete szerint március 30-tól április 5-ig tartó héten 97,6 ezer utas fordult meg a németországi repülőtereken, 98 százalékkal kevesebb mint az előző év azonos hetében.
Állami hitelt kért a román Blue Air
A román kormánytól 42-45 millió euró értékű hitelt kért a román magántulajdonban levő Blue Air diszkont légi társaság, hogy átvészelje a koronavírus-járvány okozta bevételkiesést.
Kínából 27 tonnányi védőfelszerelést hozott a Wizz Air három A321neo gépe
A koronavírus-járvány elleni védekezéshez három repülőgéppel 27 tonnányi védőfelszerelés érkezett Magyarországra Kínából, március 29-én pedig további két repülőgép 3 millió 270 ezer maszkot hoz Budapestre.
A légi áruszállítás folytonosságának biztosítására szólította fel a tagállamokat az Európai Bizottság
Az EB azt tanácsolta a tagállamoknak, hogy függesszék fel a repülőtereken az éjszakai repülésre és a résidőre vonatkozó korlátozásokat az árufuvarozás érdekében, könnyítsék meg az utasszállító gépek használatát ilyen célra, és mentesítsék a repülők személyzetét az utazási korlátozások alól.
Az időjárás-előrejelzésekre is hatással van a légiforgalom drasztikus visszaesése
Az OMSZ előrejelzéseinek megbízhatóságát is nagy mértékben befolyásolja a repülőgépes mérések számának csökkenése.
Hetven tonna orvosi eszközt és egészségügyi védőfelszerelést szállított Budapestre a kínai Jumbo
A Suparna légitársaság Boeing 747-400F repülőgépe egyebek mellett 86 lélegeztetőgépet, 100 ezer védőruhát, 100 ezer pár kesztyűt, 100 ezer tesztet és több mint 3 millió orvosi maszkot hozott Magyarországra.
Négy utasszállító repülőgépet ért bombafenyegetés Oroszországban
Négy utasszállító repülőgéppel kapcsolatban kaptak az orosz hatóságok csütörtökön olyan névtelen figyelmeztetést, hogy pokolgépet helyeztek el a fedélzetükön.