Lemondott posztjáról Campbell Wilson, aki közel négy éven át irányította az indiai légitársaság privatizáció utáni átalakulását.
A Tata Group tulajdonában álló légitársaság közlése szerint Wilson már korábban jelezte távozási szándékát az igazgatóság felé, de az utód kinevezéséig hivatalában marad.
Az új-zélandi származású szakember nevéhez olyan jelentős strukturális átalakítások köthetők, mint a csoporthoz tartozó négy légitársaság – köztük a Vistara – integrációja.
Vezetése idején több mint 100 repülőgéppel bővült a légitársaság flottája, közel került a befejezéshez a keskenytörzsű gépek kabinfelújítási programja, megújult a vállalat arculata, valamint megkezdődött az új generációs széles törzsű repülőgépek átvétele az újfajta fedélzeti berendezéssel.

A légitársaság közel 600 repülőgépre szóló újabb rendelésállományának átadásai 2027-ben kezdődnek.
Wilson irányítása alatt a társaság jelentős beruházásokat hajtott végre a képzési és karbantartási infrastruktúrában is, beleértve Dél-Ázsia legnagyobb légiközlekedési képzési központját és egy új MRO-bázist.
A légitársaság átalakulását ugyanakkor számos kihívás hátráltatja, a helyzetet pedig az AI 171-es járatot teljesítő Dreamliner tavalyi katasztrófája is nehezíteti.
Amint korábban megírtuk, a rivális Indi Go vezérigazgatója, Pieter Elbers márciusban váratlanul távozott pozíciójából, helyére Willie Walsh, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) jelenlegi főigazgatója érkezik július végén lejáró megbízatása után.
















