Az amerikai közlekedési tárca vizsgálatot rendelt el vasárnap a szövetségi légügyi hatóságnál (FAA) a Boeing 737 MAX engedélyezése ügyében – jelentette vasárnap este internetes oldalán a The Wall Street Journal.

A lap információi szerint a vizsgálatok – amelyeket a minisztérium és szövetségi ügyészek együtt végeznek – a Boeing 737 MAX típusú repülőgépeire vonatkoznak. Ilyen gép zuhant le a múlt vasárnap Etiópiában, tavaly októberben pedig Indonéziában.

A minisztérium azt vizsgálja: megfelelőek voltak-e a gépek biztonsági rendszerei, és megalapozottan adták-e ki rájuk a kereskedelmi forgalomba álláshoz szükséges engedélyeket.

A The Wall Street Journal úgy értesült, hogy a közlekedési minisztérium vizsgálata mellett egy washingtoni vádesküdtszék is büntetés terhe melletti idézést küldött legalább egy olyan személynek, aki részt vett e géptípusok fejlesztési munkáiban.

Forrás: Boeing

Az idézést egy nappal az etiópiai légitársaság 157 halálos áldozatot követelő katasztrófája után postázták. A beidézett személynek be kell mutatnia a repülőgépre vonatkozó valamennyi dokumentumot, köztük leveleket, e-maileket és egyéb műszaki leírásokat. A kért papírokat az igazságügyi minisztérium bűnügyi részlegének még márciusban be kell nyújtani.

Hirdetés

A The Wall Street Journal vasárnap este megpróbálta megszólaltatni a közlekedési és az igazságügyi tárca illetékeseit, de nem járt sikerrel.

A chicagói székhelyű Boeing szóvivője elhárította a kommentárt, arra hivatkozva, hogy a vizsgálatok ideje alatt nem válaszol jogi vagy a kormányzati vizsgálatokat érintő kérdésekre.

A lap megjegyezte: az Egyesült Államokban rendkívül szokatlan, hogy szövetségi ügyészek vizsgálják kereskedelmi repülőgépek műszaki adatainak jóváhagyását, e folyamat részleteit, illetve a repülési engedélyek kiadásának rendjét. A szövetségi biztonsági vizsgálatokat ugyanis mindig polgári peres eljárás keretében végzik el.

Az FAA vasárnap közleményben tudatta, hogy a 737 MAX típusú repülőgépek – amelyek 2017 óta vannak forgalomban – a szokásos eljárás után kapták meg a forgalomba állításhoz szükséges engedélyt. Ez a szokásos eljárás magában foglalta a repülőgép műszaki vizsgálatát, a földön és levegőben végrehajtott teszteket, a karbantartási követelmények ellenőrzését és a többi polgári repülési hatóság együttműködését is.

Hirdetés