A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslése szerint eddig mintegy 123 milliárd USA-dollár értékű állami segítséget kaptak a légitársaságok, főként kölcsön, hitelgarancia és bértámogatás formájában. A szervezet szerint viszont lesznek olyan cégek, amelyeket pont ez fog bajba sodorni.

Brian Pierce, az IATA vezető közgazdásza a szervezet keddi videokonferenciáján azt mondta, a kormányzati támogatásoknak is köszönhető, hogy eddig viszonylag kevés légitársaság ment csődbe, vagy kért csődvédelmet.

Fotó: Hongkong International Airport

Eddig becslésük szerint összességében 123 milliárd USA-dollárt kaptak ezek a cégek. Átlagosan negyedévente 60 milliárd dollárba kerül most a légitársaságok üzemeltetése, bevételek híján pedig szükség is van erre a támogatásra.

A segítség legnagyobb része, 50 milliárd dollár kölcsön formájában érkezett, 34 milliárd dollár értékben bértámogatást, 11,5 milliárd dollár értékben pedig hitelgaranciát kaptak a cégek.

Országonként és régiónként azonban nagyon eltérő ezek mértéke: a 2019-es árbevétel 32 százalékát adta támogatásként az Egyesült Államok, 36 százalékát Franciaország, 41 százalékát Hollandia, Németország pedig eddig 20 százalékkal egyenértékű segítséget nyújtott, a Lufthansa 9 milliárdos mentőcsomagját is beleértve. Eközben Kínában ez az arány mindössze 2 százalék volt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mivel a mentőcsomagokban legnagyobbrészt hitelek és hitelgaranciák vannak, ezek később okozhatnak majd problémát. Brian Pierce becslése szerint ez év végére 430 milliárd dollárról 550 milliárdra nő majd a légitársaságok összesített adóssága.

Emiatt pedig akkora mértékben nő majd a törlesztések terhe, hogy lesznek olyan légitársaságok, amelyek összeroppannak.

Csak akkor kerülhetik ezt el a cégek, ha a piacról friss tőkét tudnak bevonni, vagy olyan szinten növelik a bevételeiket az újraindulás után, amellyel kompenzálni tudják a megnövekvő adósságokat.

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója szerint nincs sok választása a cégeknek: mivel nincs bevételük, ez az egyetlen módja a túlélésnek. De a megnövekvő terhek miatt lassabbá válik a szektor kilábalása a gazdasági válságból.

Forrás: Lufthansa

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója korábban már jelezte, hogy az unió versenyjogi testületéhez fordul az Air France-KLM, és most már az Aero.de híre szerint a Lufthansa állami támogatása miatt is.

Ezzel kapcsolatban lapunk kérdésére az IATA-vezér azt mondta: az ír fapados azt tesz, amit akar, ettől még a szervezet továbbra is bátorítani fogja a kormányokat, hogy támogassák az országukban bejegyzett légicégeket.