Röviddel a kazahsztáni Almati repülőteréről végrehajtott felszállást követően magasságot veszített, majd a földnek és egy épületnek ütközött a Bek Air légitársaság Fokker 100-as repülőgépe 93 utassal és hat fős személyzettel a fedélzetén.

Az UP-F1007 lajstromjelű repülőgép a légitársaság Z9 2100-as számú, belföldi járatát hajtotta végre Almatiból Nur-szultánba (Asztanába) helyi idő szerint pénteken reggel az aviation-safety.net adatlapja szerint.

A repülőgép röviddel a 05R futópályáról végrehajtott felszállást követően magasságot veszített, majd lezuhant. A repülőgép végül egy épületnek ütközve állt meg és több darabra tört. Tűz nem keletkezett.

Az első jelentések szerint a fedélzeten tartózkodók közül 12-en a helyszínen életüket veszítették, 66 sérültet, köztük számos súlyos, életveszélyes állapotút a környék több kórházába szállítottak.

A kazahsztáni polgári légügyi hatóság a beleset után azonnal felfüggesztette a Bek Air légi üzemeltetői engedélyét. A hatóságok megkezdték az esemény kivizsgálását.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint még pénteken megtalálták a lezuhant gép repülési adatrögzítőjét és a pilótafülkében zajló kommunikációt rögzítő eszközt, azokat a kazah hatóságok az orosz Államközi Légiközlekedési Bizottsággal együtt fogják kielemezni.

A kazah sajtó szerint Roman Szklijar miniszterelnök-helyettes azt mondta, az elsődleges vizsgálatok szerint műszaki és pilótahiba okozhatta a balesetet. Az eddigi információk szerint az elemelkedés előtt a Fokker 100-as kétszer is visszaesett a futópályára, majd a gép futóművek behúzása után a jobb oldalra dőlt.

Az egyik pilóta a balesetben életét vesztette, a másik kórházba került, állapota kritikus.