A virtuálisan megrendezett Farnborough Airshow-n az Electric Aviation Group (EAG) bemutatta a világ első, már megvalósításra szánt, 70 utas szállítására képes hibrid-elektromos utasszállítójának koncepcióját, ami utat nyithat a tömegek számára is elérhető, fenntartható légiközlekedés felé.

Ehhez a koncepcióhoz hasonló terveket már a nagyobb repülőgépgyártók is bemutattak, de csupán a következő évtizedekben várható fejlődést igyekeztek előre vetíteni, így az ilyenek csak víziók voltak. Ezzel szemben a mostani tervek alapján készülő típus akár tíz éven belül forgalomba is állhat.

A bristoli tervező cég szerint ez utat nyithat a karbonsemleges, fenntartható utazás felé széles tömegek számára, miközben a fejlesztéssel munkahelyeket teremtenek az Egyesült Királyságban a mostani gazdasági válságban – olvasható a közleményben.

Kamran Iqbal, a vállalat alapító-vezérigazgatója elmondta, hatalmas összegek gyűltek már össze 19-20 üléses, hibrid vagy teljesen elektromos utasszállítók fejlesztésére, de ez véleménye szerint rossz stratégia. Az ilyen kis típusok ugyanis alkalmatlanok az általános karbonsemlegesség elérésére a piaci igények kiszolgálása mellett.

Ezzel szemben az EAG által fejlesztett Hibrid-Elektromos Regionális Repülőgép (HERA) a tervek szerint 70 utast szállíthat 1480 kilométeres hatótávolsággal, és a cég szerint alig nyolc év alatt megvalósítható. 

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az ambiciózus elképzelés alapján a típus 2028-ra forgalomba is állhat. A fejlesztés már előrehaladott fázisban van, összesen 25 különböző technológiai újítást szabadalmaztattak hozzá.

Forrás: EAG

Mások mellett úgynevezett Gear Assisted Take-Off Run (GATOR) technológiával segítenék a rövid nekifutással végrehajtott felszállást: ennek lényege, hogy a hajtóművek által leadott teljesítményen felül a futóművek kerekeit is meghajtják a jobb gyorsulás és a hatékonyabb energiafelhasználás érdekében.

Kerül még a gépbe több generátor is, amelyek repülés közben részben újra feltöltik az akkumulátorokat, ezzel rövidítve a fordulóidőket, emellett pedig, gondolva a gyors technológiai fejlődésre, a gyártó megteremti a teljesen elektromos meghajtásra való átalakítás lehetőségét is. A kabin gyárilag megkapja a gyors, akár napi szintű átalakítást lehetővé tévő rendszert, amellyel a nappal utasszállítóként működő gépeket éjszaka áruszállítóként alkalmazhatják a légitársaságok.

A várakozások szerint a karbonsemleges – nagyrészt elektromos – repülés összességében 4400 milliárd dolláros piac lesz hamarosan, és csak a most fejlesztett HERA 5 milliárd dollár összértékű befektetést generálhat a brit piacon. Némi pesszimizmusra ad azonban okot, hogy a Boeing nemrég kiadott elemzése szerint 2035 előtt nem készíthető karbonsemleges repülőgép.