Az unió végrehajtó testületének javaslata mindenben egyenlő feltételeket biztosítana azoknak, akik az EU-s hatóság által elfogadott oltóanyagot kaptak, az egyes országok által engedélyezett vakcinákkal immunizáltak esetében pedig a tagállamok maguk dönthetnék el, hogy milyen szabályokat alkalmaznak rájuk.

Ursula von der Leyen bizottsági elnök az MTI tudósítása szerint a javaslat bemutatásakor azt mondta, előterjesztésük a megkülönböztetés-mentességen és az uniós állampolgárok alapvető jogainak szigorú tiszteletben tartásán alapulnak.

A „vakcinaútlevélként” közismert immunitási igazolás szerepét betöltő zöld igazolványt június 1-jén vezetnék be, és tanúsítani fogja a beoltottságot, teszteredményeket tartalmaz azok esetében, akik még nem kaphattak oltást, illetve információt arról, ha valaki már átesett a koronavírus-fertőzésen, tehát természetes immunitása lehet.

Illusztráció. (Forrás: Emirates)

Az Eurológus cikkében azt hangsúlyozta: csak azokat kell az uniós államoknak azonos elbánásban részesíteniük, akiket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinával oltottak be.

Arról azonban az országok szabadon és saját hatáskörben döntenek, hogy milyen feltételeket támasztanak azokkal szemben, akik nem ilyen oltóanyagot kaptak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ez a magyar utazók szempontjából jelenleg a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V vakcinát érinti, bár utóbbinak már elindult az uniós engedélyeztetési eljárása. Ezzel kapcsolatban az MTI szerint Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos azt mondta, nincs oka kételkedni abban, hogy a Szuptnyik V jó oltóanyag, ugyanis – mint fogalmazott – Oroszországnak kiváló tudósai vannak.

Korábbi sajtóinformációk szerint az EU először a keleti vakcinákra is kiterjesztette volna a zöldigazolványt, később már arról lehetett hallani, hogy az uniós hatóság által nem engedélyezett oltóanyagokat kizárnák az igazolási rendszerből, mert azokra nem vonatkoznak az EU-s felelősségvállalási szabályok és minőségbiztosítási eljárások, végül úgy tűnik, köztes, kompromisszumos megoldást választott a bizottság.