Az Egyesült Államok szövetségi légügyi hatósága, az FAA tíz pontban tette közzé a feltételeit ahhoz, hogy engedélyt kapjon a Boeing új generációs 777-esének felhajtható szárnyvége. Mivel az utasszállítók körében ilyesmit még nem alkalmaztak, a testület szigorú biztonsági előírásokat fogalmazott meg.

Mint megírtuk, a Boeing a közelmúltban közzétette, hogy miképp működik majd az új generációs 777X-típuscsalád különleges, felhajtható szárnyvége.

Most azonban az Egyesült Államok szövetségi légügyi hatósága, az FAA közzétette a tíz pontos listáját, amelynek meg kell felelnie majd a részegységnek és működtetésének – írja a flightglobal.com portál. Eddig ilyesmi nem szerepelt az előírások között, mivel az utasszállító repülőgépeknél először jelenik meg a 777X-típuscsaláddal a felhajtható szárnyvég.

A most kiadott feltételek között szerepel, hogy a Boeing mérnökeinek bizonyítaniuk kell: a szárnyvég vezérlése repülés közben elkülönített marad a többi rendszertől, így utóbbiak esetleges hibája esetén sem hajlik fel.

Az FAA követelményei szerint a pilóták számára többszörös figyelmeztetést kell adni, ha a szárnyvégek felszállás előtt nincsenek kibiztosítva, avagy le sincsenek hajtva a repüléshez. Amennyiben pedig a személyzet ezt nem veszi észre, biztosítani kell, hogy a rendszerek egyáltalán ne is engedjék felszállni a repülőgépet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Szigorú előírásokat adott ki az FAA a felhajtható szárnyvégekre (Forrás: Boeing)

A hatóság azt is előírta, hogy 65 csomós (több mint 120 kilométer per órás) vízszintes széllökéseknek is ellen kell állnia a részegységnek. Ugyanígy, amikor leszállás után felhajlanak a szárnyvégek, elfogadhatóan kezelhetőnek kell maradnia a repülőgépnek keresztszél esetén is.

Az FAA szabályaihoz fűzött megjegyzésében az amerikai pilótaszervezet, az ALPA kommentárt fűzött, e szerint nincs szükség különleges képességekre a szárnyvég kezeléséhez.

A portálnak a Boeing azt nyilatkozta, hogy évek óta együtt dolgoznak az FAA-vel a részegység ügyében, és mint minden kritikus elemnél, ennél is számolnak különféle, szélsőséges, rendkívül valószínűtlen események bekövetkeztével, mind a vezérlés, mind a struktúra tekintetében.

Ahogy a gyártó korábban ismertette, egymástól független rendszerek, a pilótafülkében többkörös ellenőrzés és visszajelzés biztosítja majd többek közt azt, hogy biztonságos legyen az üzemeltetés. De tájékoztatott arról is, hogy a felszállás előtti, illetve a leszállás utáni guruláskor pontosan hogyan is néz majd ki a szárnyvég működtetése. Minderre azért van szükség, hogy az új, nagyobb fesztávolságú szárnyak ellenére a reptereken a jelenlegi 777-300ER változattal egy kategóriában maradhasson a 777X.