Egyértelműen érezhető színvonal-emelkedést eredményeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megvalósult fejlesztések – ez derült ki a 2020 utolsó negyedévében végzett nemzetközi utaselégedettségi felmérésből (ASQ). Az utasok 37 különböző szempont alapján értékelték az őket leginkább érintő repülőtéri szolgáltatásokat, a tavalyi év utolsó negyedévében regisztrált pontszámok pedig visszaigazolják az elmúlt két év 167 millió eurós (57 milliárd Ft) fejlesztési csomagját – közölte lapunkkal a budapesti repülőtér üzemeltetője.
Az ASQ-felmérés minden negyedévben a legfontosabb mutató a Budapest Airport számára, hiszen közvetlenül az utasok értékelése alapján tükrözi vissza a repülőtér-üzemeltető által végrehajtott fejlesztéseket és az utasszolgáltatások minőségét. Épp ezért a Budapest Airport úgy döntött, hogy 2020-ban is elvégzi az elégedettségi felmérést, lehetőséget biztosítva az utasoknak arra, hogy visszajelzést adhassanak a repülőtéri környezettel kapcsolatos benyomásaikról.
A Budapest Airport csak tavaly 74 millió eurót (26 milliárd Ft) fordított olyan repülőtéri fejlesztésekre, amelyek döntő része az utasszolgáltatásokat, a terminál infrastruktúrát és a repülőtéri környezetet érinti – ha pedig az elmúlt két évet vizsgáljuk, a fejlesztésekre fordított összeg eléri a 167 millió eurót.
Ezek a fejlesztések a független szolgáltató által végzett felmérés eredményein is jól láthatók: a megkérdezettek általános elégedettségi szintje 2020 utolsó negyedévében elérte a kiemelkedően jónak számító 4,17 pontot.
A terminál általános atmoszférájára adott pontszám a 2019 azonos időszakában mért 3,79 pont után 2020 utolsó negyedévében jóval magasabb, 4,09 pontos értékelést kapott.
5-ös skálán 4 pontot meghaladó értékelést kapott az utastájékoztatási rendszer és a repülőtéren történő eligazodás – ehhez a tavalyi évben megújult eligazító táblák, az újonnan bevezetett várakozási idő és sétatávolság-kijelzés is hozzájárult.
A legjobbra értékelt szempontok között szerepel a biztonsági ellenőrzés alapossága, a személyzet segítőkészsége és a biztonságérzet, és 2019-hez képest sokat javult a repülőtéri mosdók értékelése is. Ez utóbbi téren a Budapest Airport az elmúlt években jelentős bővítést hajtott végre, ennek során 75%-kal nőtt a mellékhelyiségek kapacitása.
A legalacsonyabb pontszámot jellemzően a repülőtér közúti megközelítését érintő szempontok kapták, továbbá az utasok alacsonyabb értékeléssel illették a parkolók és – a fogyasztói felmérésekre jellemző módon – bizonyos termékek ár-érték arányát is.
A 2020. október-december között mért eredmények összességében maradéktalanul visszaigazolják az utasszolgáltatások és a repülőtéri környezet színvonalának folyamatos emelkedését, a Budapest Airport pedig 2021-ben megújult környezettel, kiváló terminál infrastruktúrával és változatlanul magas biztonsági színvonallal várja vissza az utasokat.
„Egy repülőtér megítélésében az utasok véleménye a legfontosabb szempont, hiszen a légikikötő és az utasszolgáltatások értük vannak. Épp ezért számunkra az utaselégedettség folyamatos növelése állandó célkitűzés kell, hogy legyen” – szögezte le Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója.
Hozzátette: „Az utasszolgáltatásokat a nemzetközi trendek figyelembevételével folyamatosan újragondoljuk, a legjobb gyakorlatokat pedig adaptáljuk annak érdekében, hogy a Magyarországra érkező vagy innen induló utasoknak a legjobb utazási élményben legyen részük. Örömmel látom, hogy a kutatási eredmények alapján a többmillió eurós fejlesztéseink megtérülnek, hiszen nagy szerepük van e cél elérésében.”