Címlap Címkék Első fél év

Címke: első fél év

Nehéz 2021-re számít, de már dolgozik az új fapados forradalmon a Ryanair

Bár nehéz 2021-re számít a Ryanair, már arra készül, hogy a járvány után nyomott költségekkel és alacsony árakkal berobbantja majd az újabb fapados forradalmat.

Két évvel később áll csak forgalomba az Embraer E175-E2

A piaci körülmények miatt a tervezettnél közel két évvel később, 2023-ban áll csak kereskedelmi forgalomba az Embraer E175 új generációs változata.

Év végére szinte teljesen helyreállhat a Lufthansa Group európai hálózata

A tervek szerint a Lufthansa-csoport év végéig 95 százalékban helyreállítja európai hálózatát, a hosszútávúnak pedig 70 százalékát, de a járatszám még bőven a tavalyi alatt marad.

Megszabadul korosodó szélestörzsű gépeitől az IAG

Kivonja korosodó szélestörzsűit az IAG, a British Airways Boeing 747-esei mellett az Iberia A340-600-asai is távoznak, az első félévre a csoport közel 4 milliárd eurós veszteséget jelentett.

Jelentősen kisebbé válik az Air France-KLM

A koronavírus-járvány miatt kialakult keresletcsökkenés okán a francia-holland csoport legalább 20 százalékkal csökkenti kapacitásait, elbocsátások is lesznek, de a flottamegújítás folytatódik.

Kevesebbet gyárt az Airbus is, a vártnál rosszabb a pénzügyi eredménye

Közel kétmilliárd euró adózott veszteségről számolt be az Airbus az első pénzügyi félév után, emellett a vállalat újabb intézkedésként még kevesebb A350-est készít a jövőben.

Elhalasztja a Boeing a 777X bevezetését, még kevesebb 787-es készül

A koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés okán a Boeing az első 777X-et csak 2022-ben adja át, és havi hatra csökkenti a Dreamliner gyártási rátáját.

Feljött a második helyre Ferihegy a régiós mezőnyben

A pandémia mindenhol jelentősen visszavette az utasforgalmat Kelet-Közép-Európában, de a fővárosi repülőterek között némi átrendeződés is látszik: Budapest beelőzte Prágát, Varsó viszont tartja első helyét.

Folytatódik a mélyrepülés a repülőgép-átadásoknál

A koronavírus-járvány és az utazási korlátozások miatt a korábbi töredékére esett a repülőgép-átadások száma az első fél évben, megrendelések is alig érkeznek az Airbus és a Boeing típusaira.

A vártnál is nagyobb profitot termelt az Airbus az első fél évben

A vártnál is nagyobb eredményt ért el az Airbus a június 30-ával végződött első pénzügyi fél évben, a cég 1,2 milliárd euró adózott nyereséget termelt.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Légiforgalmi rendszer-tervező

HungaroControl Zrt.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Planning Officer

Skyways Technics

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Repülőgép szerelő tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.
Hirdetés
Translate »