Címke: Miami
A Lufthansa annyi jegyet adott el egyes amerikai járatokra, mint a járvány előtt
Egy héttel az amerikai határnyitás bejelentése után a Lufthansa-csoport máris növeli a járatok számát, mert több esetben a járvány előtti mennyiségben adott el jegyeket.
Transzatlanti repülőjegyek 120 ezer forint alatt
Ha észak-amerikai útra készülünk idén, akkor most érdemes repülőjegyet venni, ugyanis több úti célra találhatunk repülőjegyet 120 ezer forint alatt, akár 100 ezer körül is.
Két éven belül amerikai járatokat indítana az Oman Air
Legkésőbb 2022-ben el szeretné indítani Ománból közvetlenül az USA-ba, keleti-parti nagyvárosokba közlekedő járatait az Oman Air.
Erre a 10 helyre repülnének legszívesebben a magyarok
A repjegy.hu több mint 40 000 beérkezett válasz alapján állította össze a magyarok utazós bakancslistáját. Mutatjuk a top 10-et!
Akciós repülőjegyek Budapestről Miamiba akár 100 ezer forintért
Rég volt ilyen olcsón megközelíthető a napos Florida: Miamiba most akár 100 ezer forintért is elutazhatunk Budapestről.
Miami után Bejrútba is közvetlen járatot indított a LOT Varsóból
Júniusban már a második járatnyitását ünnepli a LOT, a lengyel légitársaság a hónap első napjaiban nyitotta meg új útvonalát Miamiba, most pedig az első bejrúti járatot indítják el.
Íme néhány tipp, ha Miamiba látogatnál
Napsütés, tengerpart, pálmafák, art deco stílusú épületek, pezsgő éjszakai élet - ha téged is lázba hoznak ezek, akkor ideje ellátogatnod Miamiba, az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb nyaralóhelyére!
Támadja az Air Italy járatnyitásait a három nagy amerikai légitársaság
Tisztességtelen versenyre hivatkozva az USA kormányzatához fordult a három legnagyobb amerikai légitársaság a Qatar Airways résztulajdonában lévő Air Italy tervezett új útvonalai miatt.
Több járatát is központi reptérre költözteti a Norwegian
Több észak-amerikai járatát is központi repülőtérre kötlzöteti a Norwegian, hogy növelje a járatok és ezzel a cég nyereségességét.
Megnyirbálja hosszútávú járathálózatát az Austrian
Távol-keleti és tengerentúli útvonalhálózatához is hozzányúl az Austrian, hogy hatékonyabban üzemelhessen a következő években.
Felszállás Miamiból egy Boeing 747-essel
Felszállás Miamiból egy Boeing 747-essel