Címlap Címkék Utasélmény

Címke: utasélmény

A Wizz Air szerint eredményes az utaselégedettségi programja

Kevesebb járattörlés és késés, valamint az új technológiák révén javuló utastájékoztatás és ügyfélelégedettség a Wizz Air szolgáltatásfejlesztési programjának első eredményei, a légitársaság már teszteli a fedélzeti wifit, és érkezik az üzleti utasoknak szánt Wizz Class.

Ismét Európa legjobbjának választották az utasok a budapesti repteret

Két éven belül másodszor is elnyerte a Liszt Ferenc reptér üzemeltetője az Európa legjobbjának járó díjat a 15-25 milliós utasforgalmi kategóriájában, a Repülőterek Nemzetközi Tanácsának (ACI) elismerése az iparág egyik legrangosabb kitüntetése, ami az utasok közvetlen visszajelzésein alapul.

Utazási szimulációt kínál Tajpej egyik repülőtere

Különös ötlettel rukkolt elő Tajpej kisebbik légikikötője: 90 embernek szervez olyan élménytúrát, mintha utaznának. 

Hosszú távra megváltoztathatja az utazási szokásokat a járvány

Messze lehet még a koronavírus-járvány vége, de a pandémia elmúltával sem lesz minden ugyanolyan a légiközlekedésben, mint régen: jelentősen megváltozhatnak az utazási szokások és a repülőterek, légitársaságok nyújtotta utazási élmény is. 

Interaktív fordítókészülékkel segíti a reptéri kommunikációt az ANA

Interaktív, valós időben dolgozó fordítókészüléket vezet be Japánban az ANA, amely lehetővé teszi a földi személyzetnek, hogy 74 nyelven kommunikáljon a légitársaság utasaival. 

Budapest Airport: Javult az utasok elégedettsége a nyári csúcsszezonban

Az általános elégedettség mutatója az előző év azonos időszakához képest jelentős mértékben, 5-ös skálán 3,66 pontról 3,83 pontra emelkedett.

IATA-felmérés: az utasok 72 százaléka elégedett

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) friss felmérése szerint a megkérdezett utasok 72 százaléka elégedett volt a repülőtéri és légitársasági szolgáltatás színvonalával, a legkritikusabb pontok továbbra is az utasbiztonsági és a határellenőrzés, valamint a csomagkezelés volt.

Terminálon belüli fuvart kínál a Dubaji Nemzetközi Repülőtér

Mostantól ingyenesen közlekedhetnek golfkocsi-szerűségekkel a sietős utasok Dubaj nemzetközi repülőterén: a taxiDXB névre elkeresztelt szolgáltatás teljesen ingyenes, és egyelőre a reptér 3-as Terminálja B csarnokában lehet igénybe venni. 
video

Egyedül utazott a járaton, homokzsákok társaságában

Videós beszámolója szerint az amerikai férfi egyedüli utasként volt a fedélzeten, ahol név szerint üdvözölték. Kár, hogy a gép meghibásodása miatt végül nem szállt fel.

Budapest Airport: javult a repülőtér megítélése az utasok körében

Javult a Budapest Airport megítélése az utasok körében egy független, nemzetközi felmérés szerint, a tavalyi 3,71-es értéket 3,83-ra tornázta fel a repülőtér üzemeltetője.
video

IFE-kezelés LVL -1000!!!

Ez az a videó, ami garantáltan eszedbe fog jutni, ha legközelebb olyan repülőn utazol, ahol van IFE monitor.

A gép fedélzetén hagytak egy utast éjszakára Kanadában

Figyelmetlenségből a gép fedélzetén hagyott az Air Canada egy alvó utast, aki arra kelt fel, hogy a gép üres és sötét, mivel éjszakára letárolták.

Az utasok több információt és biometrikus azonosítást akarnak

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közvélemény-kutatása szerint az utasok több infromációt szeretnének kapni az utazásukról, és nyitottak a biometrikus azonosításra, valamint a legtöbb repülőtéri folyamat automatizálására.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Building Efficiency Manager

Budapest Airport Zrt.

Compliance Manager (AOC)

Hungary Airlines

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

Földi kiszolgálási üzemi tiszt

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »