Címlap Címkék Varsó

Címke: Varsó

Módosított tervek szerint 2026-ban kezdődhet a lengyel óriásreptér építése

A Varsó közelében tervezett légikikötő 2032-ben fogadhatja az első járatot, és évi 34 millió utas kiszolgálására lesz képes.

Visszavágja kapacitásait Berlinben és Varsóban a Ryanair

Ősztől ötödével kevesebb járatot kínál a német fővárosból az ír fapados, és a lengyel főváros másodlagos repterén is csökkenti repülőgépei számát a nagy költségekre hivatkozva, Charleroi-n és Londonban viszont bővít.

Rábólintott a központi óriásreptér megépítésére a lengyel kormány

A 2031-re felépülő CPK évi 36 millió utast szolgál majd ki és Európa egyik legkorszerűbb légikikötője lesz, emellett fejlesztik a varsói Chopin és a modlini fapados repteret, valamint több lengyelországi nagyváros légikikötőjét is.

Elkészült a lengyel óriásreptér építészeti koncepciója

Elkészült a Varsó közelébe tervezett CPK, vagy angolul Solidarity Transport Hub légi, vasúti és közúti multimodális közlekedési csomópont koncepcionális terveivel a brit Foster + Partners által vezetett konzorcium.

Négy hétig szünetel a Wizz Air két budapesti útvonala

Március végétől közel egy hónapra eltűntek a foglalási rendszerekből a Wizz Air Budapest és Edinburgh, illetve Varsó közötti járatai, a légitársaság válasza szerint a hálózat optimalizálása miatt.

Több varsói légijárat kapott bombafenyegetést az elmúlt napokban

Az Emirates és a LOT egy-egy, a Wizz Air két, a lengyel főváros repülőterére érkező vagy onnan induló járata kapott bombafenyegetést az elmúlt időszakban, de ez mindegyiknél valótlannak bizonyult.

Dél-Korea befektetne a Varsó mellett épülő nemzetközi óriásrepülőtérbe

A megállapodás alapján a dél-koreai fél kisebbségi részesedést szerez majd a CPK-ban, amelynek építését a tervek szerint 2023-ban kezdenék el.

Dubajba nyit járatot Varsóból a LOT

A lengyel légitársaság hetente három járatot üzemeltet majd a varsói Chopin-repülőtér és a Dubai International (DXB) között.

Újraindulnak a LOT európai járatai, három budapesti útvonal nyílik

Július elsején újraindulnak a LOT európai járatai, köztük két új budapesti is, így a magyar bázis ismét üzemelni fog.

Szárnyal Bécs, behozható távolságban Varsó és Prága

A 2019-es utasforgalmi adatok alapján Bécs minden tekintetben vezető a régiónkban, a fapados forradalom miatt 17 százalékkal nőtt az amúgy is magas szám, de Budapest számára Prága és Varsó befogható távolságba került.

Megérkeztek az első látványtervek az új lengyel megareptérről

A CPK, vagy angolul Solidarity Transport Hub nemcsak Lengyelország, hanem az egész régió multimodális közlekedési csomópontja lenne.

Újdelhibe indít járatot Varsóból a LOT

Varsó és Újdelhi között indít járatot szeptemberben a LOT, a Boeing 787 Dreamlinerek heti öt alkalommal közlekednek majd a két főváros között.

Hatvanmillió utas a Wizz Air lengyel járatain

Dinamikusan fejlődik a Wizz Air Lengyelországban is, már hatvanmillió utast szállították az innen vagy ide közeledő járatok.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Junior radarüzemeltető

HungaroControl Zrt.

Műszaki ellenőr (ME-É, ME-M)

Budapest Airport Zrt.

Apron Controller

Budapest Airport Zrt.

Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Projekt menedzser (építőmérnök)

Budapest Airport Zrt.

Alkatrésztisztító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Technical Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Planning Officer

Skyways Technics

Bevételezés támogató munkatárs

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-VZ-I, ME-KÉ)

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép fényező

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Fleet Transition Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Sales & Key Account Manager

Aeroplex of Central Europe Kft.

Sheet metal technician

Skyways Technics
Hirdetés
Translate »