Címlap Címkék Wings of Change

Címke: Wings of Change

IATA: nem tudni, hogy mikor csökkenhetnek a késések Európában

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint nem tudni pontosan, hogy mikortól csökkennek majd a késések az európai légtérben, de a nemzeti légiközlekedési stratégiákkal pár éven belül már eredményeket lehet elérni.

Lufthansa: az Air Berlin és az A320neók okozzák a legtöbb gondot

A Lufthansa-csoport vezérigazgatója a társaság egyik legnagyobb problémájának nevezte, hogy fele annyi Airbus A320neót kaptak eddig, mint tervezték és az üzemelés is nehézkes: a napi repült óraszám a fele annak, mint amit a teljesítenie kellene.

LOT: 2 millió eurójába került a társaságnak a kéthetes sztrájk

A LOT vezérigazgatója szerint nagyjából 2-3 millió euróskárt okozott a két hetes sztrájk a légitársaságnak. Rafal Milczarski szerint ennek hátterében a cég fejlődése is áll, és szorgalmazta az új varsói repülőtér építésének felgyorsítását.

Akbar Al Baker: Európa nem tudja növelni versenyképességét

Akbar Al Baker rendkívüli szkepticizmusának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Európa képes lesz-e végrehajtani azokat a változtatásokat, amelyek versenyképességének megőrzése érdekében meg kell hoznia.

IATA: 160 millió utas ragadhat a földön, ha nem javulnak a feltételek

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslései szerint 160 millió utas ragadhat a földön, mert a kapacitáshiány miatt nem indulhat el a gépük. 

EU: minden légiközlekedési szereplőnek együtt kell dolgoznia a problémák megoldásán

Az Európai Unió és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közös munkára hívja fel a légiközlekedési iparág résztvevőit, mert csak így lehet megoldani az európai légiközlekedés problémáit.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Building Efficiency Manager

Budapest Airport Zrt.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Földi kiszolgálási üzemi tiszt

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Compliance Manager (AOC)

Hungary Airlines

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.
Hirdetés
Translate »