A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint nem tudni pontosan, hogy mikortól csökkennek majd a késések az európai légtérben, de a nemzeti légiközlekedési stratégiákkal pár éven belül már eredményeket lehet elérni.

Rafael Schvartzmann, az IATA európai vezetője a szervezet madridi konferenciáján az AIRportal kérdésére válaszolva azt mondta, legjobb esetben is annyi késés lesz jövőre a légtérben, mint idén volt, ezért is döntött úgy az iparág, hogy összefog.

Ennek első fecskéje az a megállapodás, és közös munka, amelyet a lengyel légiforgalmi szolgáltatóval, a PANSA-val hajtottak végre. Az IATA nemzeti légiközlekedési stratégiák kidolgozását várja, amelyben már rövidtávon képesek a zsúfoltság csökkentésére.

Janusz Janiszewski, a PANSA vezérigazgatója a dokumentumot ismertetve elmondta, a 2018-as problémákból is okulva vezetnek be bizonyos módosításokat a légtérgazdálkodásban. Ezek között szerepel a varsói TMA, azon belül is a fel- és leszállási eljárások módosítása, valamint 9500 lábas magasságtól jövő februártól bevezetik a HungaroControl által is bevezetett szabad légtérhasználatot, vagyis a be- és kilépőpontok között nem lesznek közbenső navigációs pontok.

Hirdetés

A vezérigazgató azt hangsúlyozta, hogy ez az akcióterv is jó példa arra, hogy a légiközlekedési iparág szereplői tudnak együtt működni. Rafael Schvartzmann ehhez hozzátéve leszögezte: ezekkel az együttműködésekkel nem az Egységes Európai Égbolt koncepciót odázzák el, hanem a bevezetéséig olyan hatékonyságjavító intézkedéseket vezetek be, amelyek már rövidtávon éreztetik hatásukat.