Computerhiba miatt eltiltották a repüléstől az American Airlines, a világ legnagyobb légitársasága jártait az általa használt három legforgalmasabb belföldi légikikötőben – közölte csütörtökön az amerikai légügyi hatóság (FAA).

Az American gépeit a chicagói O’Hare repülőtéren, valamint Fort Worth-Dallasban és Miamiban nem engedik felszállni. Az intézkedés a társaság szóvivője szerint a nemzetközi járatokat nem érinti.

Öt járatot töröltek, 262-t pedig késleltetnek. A légitársaság közleményben kért elnézést az utasoktól a fennakadásért és a zavar mielőbbi elhárítását ígérte.

A műszaki hiba kevesebb mint egy hónappal azt megelőzően következett be, hogy befejezik az American és leányvállalata, a US Airways menetrendjének összehangolását és hogy az utóbbi brandet kivonják a forgalomból.

A technikai rendszerek kombinálása más légitársaságok esetében is fennakadásokkal járt. A United Airlinesnál például, amely 2010-ben olvadt össze a Continental Airlines-szal, idén nyáron kétszer is volt hasonló, nagy leállás.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!