Túl optimistának bizonyult a WOW Air feltámasztásán ügyködő befektető gondolata, hogy október végén elindítja a légitársaságot, a legújabb verzió szerint decemberben szállhat fel az első járat.

A Flightglobal erről a csődbe ment WOW Air vagyonelemeit birtokló cég tájékoztatása alapján számolt be. Az Egyesült Államokban bejegyzett USAerospace közleménye ugyanakkor nem tartalmazott arra vonatkozó információt, hogy mely útvonalakon, milyen menetrenddel és mely városokba indítanák el az első járatokat.

A lap megkeresésére a cég nem válaszolt. A közlemény szerint a decemberi indulás előtt novemberben indulhat el a jegyek értékesítése.

A befektető szerint a cég újraindítási tervének bejelentése óta változások mentek végbe a piacon, a légitársaságok teljesítményének visszaesésével új gépek váltak elérhetővé, ezt a helyzetet most kihasználják, és megvásárolják az első repülőgépet, amellyel elindíthatják az üzemet.

Forrás: Wow Air

Hozzátették, hogy új repülőgép vásárlásáról 2020 második felében születhet megállapodás.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az első, szeptemberben közölt tervek szerint Washington-Dulles és az izlandi Keflavík repülőtér között indult volna az első járat október végén, mindkét repülőtéren bázist üzemeltetnének, és az áruszállításra is nagy hangsúlyt fektetnének. Akkor még 10-12 repülőgépből álló flottával számoltak, a kezdeti kétgépes indulás után.

A Dulles repülőteret üzemeltető társaság eközben a Flightglobalnak azt írta, voltak ugyan kezdeti tárgyalások augusztusban a Wow Airrel, de azóta semmit nem tudnak arról, hogy mit is akar a cég a repülőtéren csinálni, mert nem volt újabb találkozó.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!