Megkapta a légi üzemeltetői engedélyt (AOC) az indiai hatóságtól az újraindulását tervező légitársaság, helyi lapok értesülései szerint a harmadik negyedévben indulhat el a cég első járata.

A Jet Airways a napokban hozta nyilvánosságra, hogy számos ellenőrző repülés sikeres teljesítését követően megkapta a légi üzemeltetői engedélyt az indiai légügyi hatóságtól (DGCA).

A cég ezzel fontos lépést tett afelé, hogy terveinek megfelelően a harmadik negyedévben elindíthassa kereskedelmi járatait. A bejelentést követően több adminisztratív és vezetői pozícióra kezdte meg a toborzást a vállalat.

A 2019 áprilisában leállt légitársaság a csődeljárás során új befektetőkhöz került, amelyek 2022 első negyedévében belföldi járatokkal tervezték az újraindulást.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Jet Airways egykor India legnagyobb privát légitársasága volt, 120 repülőgépből álló flottájával Londonba, Dubajba, az Egyesült Államokba is közlekedett. Az állami Air India és a fapadosok viszont annyira lenyomták a jegyárakat, hogy már nem tudott versenyezni.

Fotó: AIRportal.hu

Az anyagi helyzete 2018-ban romlott meg jelentősen, majd plusz tőke hiányában a vállalat hiteleket vett fel, a flotta pedig folyamatosan csökkent, míg végül 2019 áprilisában leállt a cég, 1,2 milliárd USA-dolláros adósságot maga mögött hagyva.

Nagy nehezen sikerült a vagyonelemeket eladni és új befektetőt találni, de az újraindulást a koronavírus-járvány is hátráltatta. Jelenleg egy londoni székhelyű befektetési alap, a Kalrock Capital, valamint az Egyesült Arab Emírségekben tevékenykedő üzletember, Murari Lal Jalan áll a cég mögött.