Április 6-tól, hétfőtől egypályás üzemre áll át Európa legnagyobb forgalmú repülőtere, a londoni Heathrow, az Emirates pedig közben bejelentette, hogy újraindítja járatait a brit főváros mellett négy másik európai célállomására.

Heathrow teljes érkező és induló forgalma csak az egyik futópályán zajlik majd április 6-tól a repülőtér üzemeltetőjének közlése szerint. A használatos futópályát azonban hetente váltogatják majd a frissített zajvédelmi terv szerint.

Forrás: Heathrow Airport

Az ilyen működés normál körülmények között elképzelhetetlen lenne a légikikötőben, hiszen a repülőtár két futópályájának kapacitása közel száz százalékos kihasználtságú, a hét minden napján kora reggeltől késő estig. Az üzemeltető azt hangsúlyozta, hogy a forgalom óriási visszaesése ellenére a Heathrow nyitva tart, mert az országba érkező egészségügyi szállítmányok 41 százaléka ide érkezik.

Amint korábban megírtuk, a járvány miatti forgalomcsökkenés eredményeképp Gatwicken lezárták az északi terminált, a városközponthoz közeli London City repülőtér pedig teljesen bezárt április végéig.

Néhány járatát újraindítja az Emirates

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mindeközben az Emirates bejelentette, hogy április 7-től újraindítja járatait öt európai városba.

Dubajból London-Heathrowra hetente négy, Brüsszelbe, Frankfurtba, Párizsba és Zürichbe heti három-három járat közlekedik majd. Mindezen útvonalakon a légitársaság Boeing 777-300ER repülőgépei teljesítenek majd szolgálatot.

Újraindulhat néhány járattal az Etihad Airways is, Szöul mellett Amszterdam, Bangkok, Jakarta, Melbourne, Manila és Szingapúr irányába ismét közlekednek gépei, ha az illetékes országok hatóságai erre áldásukat adják. A járatok elsősorban a külföldön rekedt állampolgárok hazajutását és az áruszállítást szolgálnák.

Amint korábban megírtuk, az Egyesült Arab Emírségek hatóságainak döntése értelmében március 26-tól két héten át nem közlekedhet utasszállító járat, így teljesen leáll például az Emirates, a Flydubai és az Etihad is, de külföldi légitársaságok sem repülhetnek az országba.

Forrás: Emirates