Május 13. és június 1. között a csehországi Namest légibázisa ad otthont az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) szervezésében évente megrendezett, többnemzeti helikopteres gyakorlatnak, amely Európa egyik legnagyobb légi hadgyakorlata. 

A Dark Blade 2019 az EDA tizenharmadik, helikopteres egységek számára szervezett gyakorlata, amelyen a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis 49 fős delegációval, három Mi-24P harci, és kettő Mi-17N szállító helikopterrel vett részt.

A kitelepült erők öt másik ország, Belgium, Csehország, Németország, Lengyelország, valamint Szlovénia légierejének 1150 katonájával, 20 forgószárnyasával és négy merevszárnyú gépével közösen hajtották végre a három hetes gyakorlat során számos, gondos tervezést és előkészítést igénylő feladatokat.

Ezeket az EDA Helicopter Exercise Programme (HEP) tematikájának alapján kapták meg a hajózók, végrehajtásukban pedig brit, osztrák, svéd helikopteres, valamint holland fegyverkezelési oktatók segítették.

A gyakorlat összetettségét mutatja, hogy a légi haderőnemi egységek mellett cseh szárazföldi csapatok, valamint nemzetközi előretolt repülésirányító csoportok (JTAC) is szerephez jutottak.

Hirdetés

A 21. századi harctéri viszonyokhoz igazodva a nappali repülések mellett hangsúlyosak az éjszakai operációk is, ezeket éjjellátó szemüveg (NVG) használatával, és annak hiányában is gyakorolták.

Galéria a Dark Blade 2019 sajtónyilvános napjáról

Simon Péter alezredes, a Főnix zászlóalj parancsnoka az AIRportal.hu kérdésére elmondta, mostanra mindenki megértette az európai közösségben, hogy miért fontosak ezek a gyakorlatok, mára a nemzetek katonái megtanultak közösen tervezni és dolgozni, már családként tudnak együttműködni, ismerik egymást.

Hozzátette, különösen fontos, hogy ez egy vándor gyakorlat, minden évben új hellyel és az oda vonatkozó eljárásokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, 2017-ben Pápára, tavaly Portugáliába, idén a csehországi Namestbe, jövőre pedig Hollandiába települnek ki néhány hétre a résztvevők, a sztenderdek ugyanakkor megegyeznek.

Simon Péter hangsúlyozta, a programnak magasan képzett oktatói vannak, akik mindenben segítenek. Egyik helyről a másikra a eljutni, ott elpusztítani a célt, vagy kimenteni valakit és hazarepülni, ezt mindenki hazai környezetben is tudja gyakorolni.

Ezeken az éves ‘Blade gyakorlatokon’ azonban elsajátítható a műveletek taktikailag helyes, modern harctéri viszonyok szerinti kivitelezése is.

Az EDA tematikájában kiemelt hangsúlyt kapott összetett légi művelet (COMAO) repülések mellett a helikopterekkel szimulált légi harcokat, szállítási, valamint kimentési feladatokat is végrehajtottak, és az előretolt repülésirányítók (JTAC) részvételével a szárazföldi egységek számára nyújtott közvetlen tűztámogatást is gyakorolták.

Utóbbiban élenjártak a magyar Mi-24P-k, 30mm-es előre néző gépágyújukkal eddig kevéssé ismert és alkalmazott, új képességet vonultattak fel, a résztvevők közül csak a magyarok rendelkeznek ilyennel.

A 12,7mm-es géppuskával rendelkező cseh Mi-35-ösökkel (Mi-24V) szemben pusztító erejük lényegesen nagyobbnak bizonyult, pontosságuk pedig túlmutat az elvárásokon.

Magyar részről az alezredes eredményesnek értékelte a gyakorlatot, a szervező cseh alakulat is jó munkát végzett annak ellenére, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt több repülést is le kellett fújni.

A Dark Blade lezárultával nem sokat pihennek majd a magyar helikopteresek, június 3-tól Szlovéniában vesznek részt az Adriatic Strike elnevezésű egyhetes gyakorlaton.

Két-két magyar Mi-24P és Mi-17N a namesti légibázison (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)
Hirdetés