Az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint az uniós állampolgárok elvárásai gyorsan változnak, és emiatt hamar el fog terjedni a környezetbarát közlekedés iránti igény, erre pedig a légitársaságoknak is reagálniuk kell, méghozzá emissziócsökkentéssel.

Henrik Hololei, az EU közlekedésért felelős biztosa

Az ATW Online szerint erről Henrik Hololei Washingtonban, az International Aviation Club rendezvényén beszélt. Mint mondta, ha a légitársaságok továbbra is bővülő légi kapcsolatokról és üzemméretről ábrándoznak, akkor csökkenteniük kell károsanyag-kibocsátásukat.

Pár év alatt egyre a társadalom egyre nagyobb része várja majd el a fenntarthatóbb légiközlekedést, és erre jó példa a svédeknél szárnyra kapott és terjedő “repülési szégyen” mozgalom.

Példaként említette Franciaországot, ahol környezetvédelmi adóval sújtanák a szektort, és ennek kiindulópontja pont ez a svéd mozgalom volt.

Henrik Hololei arra is felhívta a figyelmet, hogy a millenniumi generációnak, tehát az ezredfordulón születetteknek teljesen más a hozzáállása a közösségi médiához, a mesterséges intelligenciához és a fenntartható közlekedéshez, és ezt nem szabad alábecsülni. Ők fenntartható, személyre szabott, ajtótól ajtóig szóló közlekedési ajánlatokat várnak, legyen szó annak bármelyik ágáról is – vélekedett.

Hirdetés

Ha ezekre a kihívásokra az iparág nem tud hihető és hiteles válaszokat adni, és nem tudja bebizonyítani, hogy képes az emissziós értékek csökkentése mellett is növekedni, akkor Hololei szerint a nyomás addig fokozóik majd, hogy előbb vagy utóbb jogalkotói beavatkozásra lesz szükség.

Megjegyezte, hogy ezekre az új kihívásokra a légiközlekedés eddig nagyon visszafogott, de öntelt válaszokat adott, emellett kétségbe vonta azt is, hogy az ENSZ légügyi szerve, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) által kidolgozott, CORSIA elnevezésű emissziócsökkentő program elégséges lenne.

Fotó: AIRportal.hu

“Az iparág nem volt képes felfogni és megérteni a társadalmi trendeket és elvárásokat. Itt a legfőbb ideje. Ez az innovatív terület nem helyezkedhet defenzív álláspontra ebben a fontos globális problémában, akkor sem, ha a légiközlekedés a globális emisszió mindössze 2 százalékát adja” – fogalmazott Henrik Hololei.

A biztos hozzátette, hogy a légiközlekedés azon kevés területekhez tartozik, ahol folyamatosan emelkedik a károsanyag-kibocsátás, ez pedig nem fenntartható.

Hololei szerint a szektornak össze kell fognia és elsősorban a most még gyerekcipőben járó, fenntartható forrásból származó üzemanyagok terjesztését kell támogatni, ehhez pedig az uniónak jogi kereteket kell nyújtania.

Hirdetés